Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » A testvérünk vagy a párunk a...

A testvérünk vagy a párunk a prioritás?

Figyelt kérdés

Lehet picit hülye kérdés, nyilván függ szituációtól is, meg össze sem lehet hasonlítani egy testvéri, illetve párkapcsolati kapcsolatot.


1 éven belül tervezzük, hogy összeköltözünk a barátommal (ő már nem él otthon, bár egy házban - de külön lakásban - az anyjával és húgával. Sokszor érzem azt, hogy a húgát előnyben részesíti mindenben (velem egyidős a húga). Pl. lecserélte a telefonját, az enyém pedig haldoklott és megértem, hogy ideiglenesen, amíg nem lesz pénzem új telefonra, nem adná-e kölcsön a régi telefonját? Mondta, hogy nem. Helyette a húgának adta (akinek a régi telefonja is jól működött).

Aztan volt valami félreértésem a húgával (a húga megsértődött rám valamin), ami kapcsán a barátom mondta, hogy ő sem érti a húgát, pedig tudja, hogy semmi szándékos nem volt részemről, DE mégis a húgát védte, hogy lehet én "tudat alatt" mégis meg akartam őt sérteni. Na kösz.

Aztán ahova összeköltözünk, annak a lakásnak most zajlik az építése és mentünk csempét választani. Ki is választottunk egyet KÖZÖSEN. A húganak is küldött képet, aki egy másik csempét javasolt, nyilván a húga ötlete nyert (pedig nem ő fog oda beköltözni, és nekem és a barátomnak momentán nem az tetszett a legjobban, sőt ott volt velünk egy építészmérnök is, mint szakember, aki szintén a mi korábbi közös választásunkat támogatta).


Igazából ez csak 3 példa a sok közül. Egyszerűen azt érzem, hogy mindenben a húga véleménye, érdeke az első, az a meghatározó, amit ő gondol. És olyan dolgokban zavar ez, ami elsősorban nem is a húga dolga. Értem én, hogy a barátomnak korábban volt több barátnője, de a húga mindig ott volt és együtt nőttek fel, de valamiért azt érzem, nekem ilyen másodlagos szerepem van ebben az egészben.


Nem tudom, lehet én reagálom ezt túl, bár azt tudom, hogy a barátom egyik exe is panaszkodott erre már (egy közös ismerőstől hallottam, hogy vigyázzak a hugaval, mert elvileg ő a főnök a barátom felett, konkrétan ezt hallottam).



2020. dec. 17. 11:46
1 2 3 4 5 6 7
 41/70 anonim ***** válasza:
100%
Csak kár, az elpazarolt évekért! De úgy látszik, a kérdezőnek még tanulnia kell ezt a leckét.
2020. dec. 17. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/70 A kérdező kommentje:

Sajnos igen, első komoly kapcsolat. Ez az első, nincs összehasonlítási alapom.


Köszönöm a válaszokat!

2020. dec. 17. 12:52
 43/70 anonim ***** válasza:
98%

31-essel és 32-essel nagyon egyetértek! :-)))


Ha jól számolom, most 31 éves ez az férfi(?). És ennyi idősen gyakorlatilag nem él külön a családjától. Mert ahol egy mosógépet nem raknak be, viszont a másik meg nem cseréli ki a rossz sütőjét, hanem hozzájuk jár át sütni, az nem külön élés.

Csöppet se csodálkoznék, ha kiderülne, hogy nemcsak a húgával ilyen beteges a kapcsolata, de az anyjáról se tudott még leválni.

És igen, 32-essel egyetértve én is azt gondolom, nem lesz neki soha egy tisztességes párkapcsolata, és majd ők hármasban (anyuka, hugica, ő), ill. anyuka halála után kettesben fognak élni.

2020. dec. 17. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/70 Savlekotő ***** válasza:
93%
Naná hogy beszippantott mer naiv vagy,nincs viszonyításod,maximum ürítőnek tart,meg jó leszel cselédnek,de a nő aki fontos az a hugi meg anyuci,igy akarsz élni,megtűrt sokadikként,nem tűnt fel hogy minden exe dobta,senki se maradt vele,és le se szar,a húga rendezi be a lakásotokat? egy apró gesztust se képes tenni,telefon,Úgy fognak kivágni hogy nem éri a lábad a földet,addig meg lábtörlő leszel aki lapos kúszhat,mert nem látsz még ki a lila ködből. Nyers leszek,mert néha baltával kell ablakot mosni. Babám Nem szeretnek használnak,amíg akad funkciód,nem tisztelnek ember számba se vagy véve szerintem ez nem párkapcsolat,max szex van,de ő tuti nem veled tervez hosszútávra,vagy csak használati tárgy alapon leszel ott.. Mit kell ezen agyalni,dobd ki amíg nem ő vág ki mint macskát egészségügyi sétára mondjuk már terhesen egy táskával,remélem védekezel,mert itt sose leszel egyenrangú társ ha fejre állsz akkor se.
2020. dec. 17. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/70 A kérdező kommentje:

Igazatok van. Már csak magamra vagyok dühös, hogy ennyire naiv voltam és gyáva, nem tudtam kilépni. Ez a szerelem totál elvakít. Nyilván én sem vagyok tökéletes és hibáztam már életemben, ebben a kapcsolatban is, egyik párkapcsolat sem tökéletes. A barátom huga állandóan a hibáimra emlékezteti őt. Ugen, volt mikor indokolatlanul és jogtalanul kiakadtam valamin, rossz passzban voltam, de elnézést kértem érte és beláttam, hogy hibáztam. De a barátom húga állandóan erre emlékezteti őt, a hibáimra.


Baratom 31, igen, ez is érdekes, hogy mama hotel van, bár az ő dolga (még).

2020. dec. 17. 13:28
 46/70 anonim ***** válasza:
100%
#45 annak örülj a legjobban, hogy időben észhez tértél. sokkal nehezebb lenne különmenni házassággal, gyerekkel, közös vagyonnal.
2020. dec. 17. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/70 anonim ***** válasza:
100%
Túl sokat kérsz te elnézést ebben a családban...
2020. dec. 17. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/70 A kérdező kommentje:
Köszönöm még egyszer a válaszokat, jött hideg-meleg, de hasznosak voltak!
2020. dec. 17. 13:41
 49/70 anonim ***** válasza:
100%

Szakits vele mindenkepp !! Mert kesobb nagyon fogod banni . Keres egy olyan kapcsolatot, ahol az elso te vagy !!! De elottem mar mindenki jol leirta , hogy mit tegyel . Nincs gyereked , fiatal vagy azt csinalsz amit akarsz es addig keress , amig 100%-ig boldog nem vagy !!!!

Ha mar most ez van kesobb rosszabb lesz!

2020. dec. 17. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/70 anonim ***** válasza:
93%

Kérdező!

Nálam ennek az egy tizede már alapokat döntene a kapcsolatomban.

Jól írják többen, valamikor majd nagyon fogod sajnálni az elpazarolt éveket (most még fiatal vagy, hogy ezt felfogjad.)

2020. dec. 17. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!