Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Véleményetek szerint jogosan...

Véleményetek szerint jogosan kezdem megutálni a bátyámat amiért gazdag létére nem segíti sehogy a családját?

Figyelt kérdés

Mi 4-en vagyunk testvérek és közölünk a legidősebb nagyon meggazdagodott. Befektetésekkel foglalkozik. Leginkább bányaipari és ingatlanfejlesztő cégekbe fejtett be. Ilyenekbe mint mondjuk kínai és dubai ingatlanfejlesztők, kanadai aranybányák, dél-afrikai gyémántbányák meg még a jó ég tudja mikbe. Nagyon gazdag. Ő már szerintem régen euro milliárdos. Valamivel több mint 10 éve elköltözött Magyarországról. Azóta Franciaországban él. Már akkor is gazdagnak számított, de akkor még csak Magyar szemmel volt az. Amióta kiköltözött nagyjából onnantól kezdett igazán nagy pénzt keresni és onnantól kezdett emberileg is megváltozni. Szinte teljesen hátat fordított a családjának és elfelejtette, hogy honnan jött. Én úgy gondolom, hogy valamilyen szinten támogathatná a testvéreit. A kishúgunk még tanul. Mellette dolgozik, komoly erőfeszítésbe telik neki, hogy megtudjon élni. Van diákhitele is, adóssággal kezdi az életét. Eszébe nem jutna, hogy megtámogassa néhány millió forinttal, hogy könnyebben tudjon boldogulni. Neki az apró pénz. Szó szerint apró. Neki szerintem 5 millió forint annyit jelent mint nekem mondjuk 5 ft. Van egy óriási villája az Azúr parton, egy lakása Párizs legelitebb belvárosi negyedében meg van egy másik lakása Dubaiban is. Van egy Sunseeker Predator yachtja, ez volt vagy 2 milliárd forint. Meg egy Gulfstream magánrepülője, ami az egyik legmenőbb a kategóriában. Meg vagy 25 kocsija köztük Ferrarik, Lamborghinik, Rolls-Royceok, csupa exkluzív kocsi. Ezeket csak azért írtam le, hogy érzékeltessem mennyire gazdag is ő. Nem arról van szó, hogy mert van két autója meg egy két szintes háza és már gazdagnak számít itthon. Ő mellette Csányi meg Demján ipari tanulónak számít. Ha már nem Francia állampolgár lenne biztos Ő lenne a leggazdagabb Magyar a köztudatban is. Szóval egy kis segítség ami nekünk óriási könnyebbség lenne, neki csak játékpénznek számít. Nekünk is hitelünk van házra, kocsira. Egyre nehezebben tudjuk fizetni. Eszébe nem jutna, hogy kivásárolja a hitelt és neki törlesszünk kisebb kamattal, Uram bocsá' kamat nélkül. Harmadik testvérünk vállalkozik. Hitelt kellet felvenni banktól. Eszébe nem jutna bátyánknak, hogy támogassa valahogy. Nem adományt várnánk tőle csak valahogy bicska nyitogató, hogy semmiben sem segít azoknak akikkel együtt felnőtt, akik a családja. Teszi ezt annak ellenére, hogy neki semmi megterhelést nem okozna. Hétvégén erről beszélgettünk a testvéreimmel, hogy fordított helyzetben nekünk valahogy olyan természetes lenne, hogy támogassuk egymást. Nem úgy élnénk Csekonics báróként, hogy a testvéreink meg küszködnek az életben. Meg a kapcsolatot sem nagyon erőlteti velünk. Ő Magyarországon nem járt már vagy 5 éve. Akkor volt a szüleink temetése, ő azóta nem jött. Évente egyszer, maximum kétszer találkozunk. Akkor mi megyünk ki hozzá, meg néha beszélünk Skypeon. Ennyi a kapcsolattartás. Legközelebb január elején megyünk, de nekem már ahhoz sincs kedvem. Kezd teljesen ellenszenvessé válni a viselkedése miatt. Egyszerűen nincs kedvem sétálgatni a közel 1000 négyzetméteres villában meg nézegetni a legújabb Ferrariját aztán meg hazajönni és agyalni, hogy jövünk ki hó végén miután befizettük a törlesztőt. Persze tudom mindenki a saját sorsa kovácsa meg nem várható el senkitől, hogy minden problémáját megoldja. Viszont azért szerintem mikor valakinek ennyi megadatik igenis elvárható, hogy segítse a a családját.


Kíváncsi lennék a véleményetekre ti, hogy látjátok ezt?


2015. dec. 15. 08:59
1 2 3 4 5 6 7
 41/61 anonim ***** válasza:
64%

Szerintem kicsit el van tulozva.


25 Kocsi 80 Millaval számolva = 2 Milliárd

Yacht ujabb 2 Milliárd

Repülö 2 Milliárd

Villa 10 Milliárd

A párizsi lakás 1 Milliárd

Dubai lakás 1 Milliárd


Az 18 Milliárd. Egyebb dolog együtt 20 Milliárd. Az durvan 63 Millió €. Azaz kicsit távol a 1000 Milliotol. Persze ezis nagyon gazdag, de ilyen távoli ismerösöm nekem is van. Van egy cége némtbe azt ami jön azt el is költi. Van egy masik tavoli emberke anak 500 lakása van bécsben. Azis ér ~ 30 Milliárdot azt egy 8 evés A6 jár megy egy 120m2 lakásaban lakik.


Kérd meg hogy segitcsen szerintem.


Én azt nem értem hogy ha nem akar veletek kapcsolatot tartani akor ti minek mentek ki hozza? Mert nekem ez ugy jön le...

2015. dec. 15. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/61 anonim ***** válasza:
47%
De komolyan, miért nem kérsz tőle?
2015. dec. 16. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/61 anonim ***** válasza:
100%

Tudod a testverseg egy nem szabadon valasztott kapcsolat

egy kenyszer dolognak is neveznem szerinetm semmire nem kotelez

Mindenki sajat sorsa kovacsa sajat magert felel

Miert is varnal el penzt masoktol ?

a diakhitel pedig kivallo dolog megdolgozik erte igy ertekes lesz majd a vegzetsege.

nem vagyunk gazdagok de jol elunk kulfoldon es mi is au okbol nem jarunk haza Mindenki azt hiszi nekuk kotelessegunk barkit is segiteni csak mert mi tanultunk es dolgoztunk es donteseink jol sultek el

nem adunk soha kolcsont se ajandekba penzt senkinek mert nem hogy segitenenk inkabb artunk vele ez orok torveny

2015. dec. 16. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/61 anonim ***** válasza:
65%
Ja, és csak úgy elmesélte nektek, milyen csalásokkal szedte meg magát. Mese, mese, mátka.....
2015. dec. 16. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/61 anonim ***** válasza:
41%
K.A.M.U
2015. dec. 16. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/61 anonim ***** válasza:
77%
Legalább írd már meg, jól szórakoztál?
2015. dec. 16. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/61 anonim ***** válasza:
61%
Rajtatok nem is lehet mást...mivel tipikusan megmondóemberek vagytok, az oldat használni meg nem igazán tudjátok , mert annyi sem jutott el az agyatokig (már ha van) hogy a válasz a dolgotok...nem az hogy eldöntsétek kamu e vagy sem.
2015. dec. 17. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/61 anonim ***** válasza:
44%

Magam részéről elhiszem a kérdező szavait.

Megmondom miért.

Ezt a kérdést annak idején én írtam ki.

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gye..

Kérdező említette, hogy St. Tropezban élnek nagyon gazdag magyarok. Ezt én megtudom erősíteni. Lányom már többször járt ott a barátnőjével és annak szüleivel akiknek ott van nyaralójuk. Ők szintén csúcs gazdagnak tekinthetőek. Ennek a családnak a baráti körébe tartoznak az ott élő magyarok akik valóban elképesztően gazdagok. Lányom is találkozott néhányukkal és megtudom erősíteni, hogy milliárdokat érő jachtjaik vannak meg olyanról is tudok akinek Bugatti Veyronja van. Én nem vagyok nagy autószakértő, de azt még én is tudom, hogy az az egyik legdrágább kocsi a világon. Lányomról is van egy fénykép amin egy ilyen autóban ül és az egy magyar ember autója! Azok a magyarok ott valóban olyan körülmények között élnek mint ahogy a kérdező leírta. Ezekről pedig csak az tudhat aki valamilyen kapcsolatban van velük. Azok az emberek itthon egyáltalán nem közismertek. Valahonnan tudnia kell róluk.

2015. dec. 17. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/61 anonim ***** válasza:
22%

Nah... Bátyád látta a Tőzsdecápákat? Vagy ez nem az a film?


Ha a nagymenő magyarok nem szeretnek hallatni magukról, akkor te miért írod le a sztoriját a gyiken? Ez nem valami okos dolog...

2015. dec. 17. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/61 A kérdező kommentje:

48-as!

Kicsi a világ nagyon úgy néz ki:)

Véletlen nem egy fekete alapszínű alul körben narancssárga színű, narancssárga felnis és narancssárga bőrbelsős autó volt aminek egy 40-es éveiben járó Se.....i Róbert a tulajdonosa? Vagy esetleg egy különleges szürkés alapszínű vörös motorháztetős (ami igazából itt a csomagtér), vörös bőrbelsős kocsi? Ami meg egy szintén 40-es Do....i Gábor nevű emberé?

2015. dec. 19. 09:08
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!