Nem tudom mit kezdjek az életemmel?

Tanácsot szeretnék kérni...

Jelenleg főiskolára járok, elsősként. Most fogok átjelentkezni gyógytornász szakra, és így ismét elsős leszek. Fizioterapeuta szeretnék lenni!

Igazából a gond az, hogy sokszor meginogok. Nem tudom, hogy érdemes-e csinálnom, vagy sem. Sokan azt mondják, hogy semmit nem érnék ezzel a diplomával. Könnyen feladom, pedig valójában megy, csak sokszor elbizonytalanodok... Nem tudom, hogy jó-e amit csinálok. Nézegettem tanfolyamokat, amikkel szintén lehet fizioterapeutának tanulni, csak kell hozzá egészségügyi modul, vagy egészségügyi főiskola (amit most csinálok). 20 éves vagyok, és sajnos nem tudom, hogy jó-e ez így.

Biztosra tudom, hogy orvos nem szeretnék lenni. Azt tudom, hogy érdekel az egészségügy, azon belül pedig az alternatív gyógyászat!

Sajnos itthon elég zűrös az életem.. Nem valami jó a kapcsolatom a szüleimmel. Legfőképp az zavar, hogy az anyám folyamatosan sakkban próbál tartani, még így is. Lehet, hogy halál nyugodtan, és kiegyensúlyozott állapotban végig tudnám csinálni az iskolát. Viszont bosszant ez az egész.. Az anyámmal sosem volt jó kapcsolatom. Érdemes lenne róla minél előbb leválnom! De nem megy egyszerűen...

Töprengek... Nem tudom, mi mellett döntsek. Nem tudom, mit kezdjek magammal. Nem tudom, hogy jó úton haladok-e. Zavar, hogy a velem egykorú ismerőseim már dolgoznak, és már rég nem iskolapadban ülnek.

Ma is veszekedett velem az anyám. Csak annyit mondtam, hogy de jó az unokatesómnak, hogy levelezőire megy. Lehet, hogy az jobb..

Kérdezte, hogy mi érdekel, magyaráztam, hogy nem tudom pontosan csak azt, hogy az alternatív gyógyászat, és indult is a cirkusz... Merthogy szerinte az a természetgyógyászat, manapság pedig mindenki az, és nem lehet vele elhelyezkedni. És kezdődött is az "anyázás"...

Most felvettek egy olyan kollégiumba, ami tele van orvos tanulókkal, tökéletes 100%-ot teljesítő gyerekekkel, akik sugároznak az önbizalomtól. Szeptembertől odafogok kerülni én is úgy, hogy nem tudok felmutatni semmit.

Lelkileg nagyon kivagyok. Tudok teljesíteni, és tudom, hogy több van bennem, mint amennyit gondolok magamról. Képes lennék sok mindenre, de valahogy..Nincs meg a hitem Magamban...

A nyelv nehezen megy. Én nem egy gimnáziumba jártam, és nem is voltak túl jó tanáraim. Kb minden évben a "Guten Tag!"-nál kezdtük.. Megszólalni nem tudnék németül. Angolt pedig soha nem tanultam...

Úgy érzem kevés vagyok én oda. Előre félek, hogy mi lesz a kollégiumban, hogy én mit fogok csinálni a tökéletesek közt, akik pörögnek, és maximálisan teljesítenek...

Múltkor a kollégium vezető hívott minket, "pofa ellenőrzésre". Órákig beszélt, elmondta a feltételeket, hogy mit lehet csinálni, és mit nem... Ezekkel úgy nem is volt gondom, bár kicsit szigorúnak tűnt. Mondta, hogy aki nem tanulós, az itt nem fogja jól érezni magát. Na, én nem nagyon szoktam eljárni, de nem vagyok olyan sem, aki állandóan a könyv fölött ül... Kicsit megijesztett, de aztán mégsem. Mondta, hogy "Jaj, hát maguk nyugatról jöttek. Akkor én biztos, hogy Ausztria... és stb." hát hát hát.. én nem tudom még mi lesz pontosan, izé... Félig-meddig lehurrogást is kaptam, amiért még nincs nyelvvizsgám. Szerintem feltudnék rá készülni, a megszólalással nagyobb gondjaim vannak. És azzal, hogy már most megmondják nekem, hogy jó lenne, ha külföldön dolgoznék...

Nem tudom. Nekem túl tökéletesnek tűnt az egész.

Na, és hát én szeptembertől megyek a tökéletesek közé. Akik totál biztosak abban, hogy mik lesznek, nagy előrelátható céljaikkal, és a perfekt nyelvtudásukkal. Jézusom...félek kicsit. Kíváncsi leszek, mikor lesz az a pillanat, amikor majd "égek"..

Biztos kapok negatív kommenteket is. Számítok rá. Tudom, hogy rinyálok most. Nem az a célom, hogy sajnáljatok, csak tehetetlennek érzem magam...

Szeptemberben megyek pszichiáterhez is. Arra kaptam időpontot. Nem emiatt. Nem ezért mert nem tudok dönteni, hanem mert egyéb problémáim is voltak az életben, amit most nem mesélnék el. De nem véletlenül lettem olyan amilyen... Egy kudarc...

Tudom, hogy mást is sok kudarc ért, nem vagyok kivétel blabla.. Mindegy. Ez van. A lényeg, hogy el kell mennem, és én ott leszek. Megteszem az első lépést, utána pedig a többit...

Talán érti valaki aki elolvassa, hogy mi a gondom. A tehetetlenség, hogy anyámtól is kapom itthon a mocskot, hogy "úgyis kibukok, ő nem támogat dolgozzak, dögöljek meg..."

Nehéz így. Mikor már én is lennék külön tőle, (mint a testvéreim). Inkább dolgoznék, élném a saját életem, és egy évbe egyszer hazalátogatnék...

Bár lehet, hogy szeptembertől jobb lesz...Lehet, hogy jól fogom érezni magam, és össze jönnek a dolgok. Úgy vagyok vele, hogy elkezdem. Ezt a nyarat, még ki kell bírnom itthon. Még van egy vizsgám a héten, és onnantól keresek melót. Csak már nem bírom a folyamatos vérszívást...

Ne vegyétek panaszkodásnak. Muszáj volt leírnom, remélem valaki elolvassa, és tud mondani olyat, amitől megnyugszom.

Köszönöm, ha bárki is elolvassa! Ha pedig válaszol is rá, azt még inkább.