Kezdőoldal » Egészség » Dohányzás » A szülők ilyenkor mit tesznek?

A szülők ilyenkor mit tesznek?

Figyelt kérdés

kérem leginkább csak szülők írjanak, megpróbálom minnél rövidebben összefoglalni a történetet.


szóval a szülők szempontja:

mindig keresztény módra nevelték a gyereket, mindig megadták neki amit kell és sosem adtak neki nagyobb pénzt, csak pár száz forintot kajára, és ha kellett neki valami ruha akkor mindig együtt mentek el a szülővel vásárolni. iskolában számtalan előadást hallgatott meg a gyerek a kábítószerekről, hogy ne próbálja ki semelyik drogot, mert egyszer kipróbálja, akkor függő lesz és tönkre teszi az életét. a szülők is beszéltek vele és a gyereken látszott hogy eszében sincsen semmilyen kábítószerre szokni.:) hát telt múlt az idő, a gyerek lassacskán már 16 éves korát ünnepelte, mikor is az arra legközelebbi nyáron elment diákmunkára. a diák munkán keresett kb 35 ezer forintot és nagyon örült neki, hiszen egysszerre még sose volt ennyi pénz a kezében. szülők számon tartják, hogy mire költi el, és nincsen semmi probléma.


és egyszer csak valamelyik este, éjfél tájt a gyerek szobájából hallani lehetett furcsa kattogásokat. egyik szülő erre felébred és odamegy meglesni mi történhet a szobájában a gyereknek. a szülő lassan odasettenkedik az ajtóhoz, betekint a kulcslyukon és egyszerre csak pont annyit lát amennyi elég is neki:

a gyereke egy bongot fog a kezében és az öngyújtóval (ami kattogott) gyújtja meg a füvet és szívja a szülő szeme láttára ( persze ő még nem tud róla )



na szülők, ilyenkor ti mit tennétek? részletesebben:

- mi lenne a gyerek büntetése?

- elküldenétek-e elvonóra?

- mit tennétek a még nem elhasznált anyaggal?



kb ennyi a kérdés, de azért a fiú szempontját is leírom:

csaknem éppenhogy 9. osztályba került már meg is ismerkedett új osztálytársaival, kipróbálta a vízipipát és nagyon tetszett neki ez a dolog (ekkor még nem gondolt a fűre, azt se tudta szinte hogy mi az) és hallotta hogy van két ember az osztályban aki füvezik alkalmanként és utólag is megtudott egy pár embert aki a volt osztályában füvezett. igazából nem akarta kipróbálni, csak úgy passzívan elfogadta ezt a dolgot. ahogy telt az év, a szüleinek egyre jobban romlott a kapcsolata, többször éjfélig vagy tovább is képesek voltak üvöltözni egymással, de elválni nem váltak el, mert a vallásukban nem elfogadott a válás. ez így telt jó ideig míg a gyerek majdnem depressziós állapotba került, nem értette miért, sokszor már azon kapta magát, hogy órákig gondolkozik azon, hogy miért oda született ahova. osztálytársaival is elkezdett romlani a kapcsolata, mert volt pár ruhája amit rendszeresen hordott és nem akart szüleinek nehézséget okozni azzal, hogy ruhákért könyörög nekik és ennek következtében az osztálytársai néha beszélgettek mögötte, hogy milyen szegény ez a gyerek, mindig ugyanez a ruha van rajta, akkor biztos nem is mossa, sőt le se veszi, ebben alszik stb. és a gyereknek ebből is egyre jobban elege lett, a stressz már a csúcsfokán volt mikor végre eljött a nyár. a fiú azt gondolta hogy tyű de jó most elmehet dolgozni és nem kell senkinek terhet okoznia és szerezhet saját ruhákat :) hát elment dolgozni. mivel nem volt hely sehova csak érdre, hát budapestről mindennap 3-4kor felkelt hogy reggel 6-ra odaérjen érdre és napi 8 órát dolgozzon. dolgozott jó ideig aztán abbahagyta mert belefáradt és erre megint jött a családi stressz, mostmár fokozottabban, mert apja többször is otthagyta őket pár napra, a kiabálózás és üvöltözés már nem volt elkerülhető mikor mindkét szülő otthon volt, a gyerek már gondolkozott az öngyilkosságon, csak tudta, hogy ő keresztény, és van egy pár barátja akiknek nem akar fájdalmat okozni azzal hogy eltávozik erről a világról, így hát elkezdett érdeklődni a tudatmódosító szerek iránt. első amit kipróbált a hajnimag amitől erős hallucinációkat látott, majd elkezdett érdeklődni a fű után ( marihuána ).

látta, hogy nagyon sok helyen legális, orvosi célokra is használják, és nincs halálos mennyiségű dózisa, csak tüdőrákot okoz, ha cigipapírból szívja, így hát mikor megjött a fizetés vett magának egy műanyag gyönyörű kék kicsi bongot, amit otthon a szobájában eldugott gondosan szüleitől. a bong sokáig maradt magára aztán végre sikerült találnia a gyereknek egy dílert akitől szerzett bele zöldet és egyik éjjel, megvárta míg kialszik minden fény és elalszanak a szülei és a bongot kezébe fogta. megfogta a füvet, megszaglálta, vizsgálgatta egy kicsikét, majd nem cicózott beleragta oda ahova kell :) kicsit beleszívott a bongba hogy lássa hogy hogyan fog működni és miután ezt meg vizsgálta, elkezdte öngyújtóval meggyújtani a füvet.

"basszus ez az öngyújtó nem működik"

kattant még párat, próbálkozott, mire egyszer végre begyulladt. fogta a lángot odatartotta a fűhöz, és elkezdte szívni.



a történetet folytassátok a szülők cselekedetével. mit tegyenek a szülők? ti mit tennétek?



16/F


2011. aug. 21. 23:30
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:

újságíró? persze... hogy aztán bemocskoljam a celebek életét és felfújjam az értelmetlenségeket pénzért, nemhiszem. én gyógyszergyárban fogok dolgozni :) vagy hulladékkal és környezetvédelemmel foglalkozom majd részletesebben.


mellette persze mennek ezek, csak ebből nem lehet megélni.. ezt inkább hobbinak hívják mint megélhetőségi forrásnak.


amúgy amit leírtam, az én vagyok, és nem vették észre a szüleim és igyekszem majd hogy ne vegyék észre :D csak kiváncsi voltam hogy az itteni szülők mit reagálnak. én szüleim például tényleg nem tudom mit csinálnának, mondom apámat lehet nem fogja érdekelni de anyám az minden értelemben füst ellenes és el is ment egy előadásra ahol betömték a fejébe hogy a fű az rossz, gondosz és a megtestesült sátán, és ha valaki kipróbálja az már halottnak tekintheti magát.. szal tényleg nemtom mit csinálna..

2011. aug. 27. 10:00
 12/14 anonim ***** válasza:

Én még nem vagyok szülő, de a következőt tenném:

1. megijednék

2. magamba néznék, hogy mit szúrtam el

3. megkeresnék egy drogokkal foglalkozó alapítványt (valószínűleg a Válaszút Misszióhoz mennék, mert ott van ismerősöm), és őket megkérdezném, hogy mit tegyek

4. megkérném a gyereket, hogy menjen el néhányszor az említett alapítványhoz, és beszéljen ott a drogosokkal, a gyógyultakkal, hogy legyen alapos ismerete a döntéshez, hogy akar-e drogozni. Persze ha az alapítványosok mást javasolnak, akkor velük megbeszélem, hogy mit tegyek.

5. ha leszokik a gyerek, akkor jó, ha nem, akkor pedig a káros hatásokat próbálnám minimálisra csökkenteni. Megpróbálnék minél jobb kapcsolatot tartani a gyerekemmel, minél jobban megőrizni a bizalmát, hogy ha segítségre van szüksége, tudjon kihez fordulni. Nehogy az legyen, hogy fél a letolástól, és emiatt még rosszabb helyzetbe kerül.

2011. aug. 30. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:

hát nem sikerült röviden összefoglalnod a történetet:D

amúgy nem olvastam el, fáradt vagyok és túl hosszú, bocsi:D

2011. aug. 31. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:

Szia! Nyugodtan mutasd meg a válaszomat anyukádnak/apukádnak :)

Én keresztény iskplába járok, elég szigorú szüleim vannak, zsebpénzt gyakorlatilag alig kapok, tehát a helyzetem hasonló, mint a tiéd. És igen, én is elkövettem a saját baromságaimat, bár én csak párszor füveztem, de megspékeltem a dolgot egy érvagdosással (családi gondok, én meg hülye voltam). Először a zsebpénzemből vettem cigit (plusz amikor a füvet kipróbáltuk a barátnőimmel, beleadtam a részem). A szüleim azt hitték, kajára költöm a pénzem, aztán mikor lebuktam (barátnőm feljött egy CD-ért, és a CD-k mögé volt dugva a cigi) a szüleim úgy oldották meg, hogy megvették nekem a kaját, akkor én elkezdtem apám cigijéből lopkodni, aztán feltűnt neki, hogy milyen gyorsan fogy, és úgy volt vele, hogy ha már csinálom, akkor inkább a szeme láttára csináljam, mint a háta mögött. A fűvel keresztény iskola révén nagyon megszívtuk, mert egyik tanár kiszúrta, szólt az igazgatónak, hatalmas balhé, szülők behívatva, majdnem kihajítottak minket. Nekem a füvet a szüleim már tényleg nem hagyták, amit meg is értek. Annyi ember megy tönkre úgy, hogy ezzel kezdi, persze lehet, hogy mi nem, de akkor is, jobb nem kockáztatni. A cigit úgy oldották meg, hogy vettek nekem gyengébb cigit, amit a saját pénzemből kell finanszíroznom, mert megmondták, hogy ők nem fogják az én önpusztításomat támogatni. Úgy vettem észre, hogy azóta sokkal jobb a kapcsolatunk apáékkal, amióta őszinték vagyunk, és apa is megnyugodott így, hogy látja, hogy napi max 3-4 szál gyenge cigit szívok.


Más: Barátnőmnek az anyja adott cigit 15 éves korában, hogy inkább ott próbálja ki nála (jó erős cigit adott neki, hátha elmegy tőle a kedve). Barátnőm meg elszívott még aznap 4! szálat, aztán 3 évvel később letette.


Ja, meg hiába hogy keresztény iskola, nálunk a fél osztály cigizik. Pedig mi is rengeteg előadást hallottunk, meg megelőzést. Bocsi, hogy eltértem a tárgytól, de én a füvet nem erőltettem annyira :D

Sok sikert!

2012. ápr. 21. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!