Hányan vagyunk még így? Tapasztalatokat, ötleteket, megoldásokat várok.

19 éves lány vagyok. Lassan 20. A történetem, hogy 5 éve a semmiből jött egy pánikhoz hasonló rosszullétem. Aztán bármit ettem, hányingerem volt, amire mégjobban ráparáztam és még rosszabbul voltam. Alig mertem valamit enni, le is fogytam sokat. Nagyon nagyon durván, betegesen félek a hányástól. Refluxot állapítottak meg, pszichológushoz, majd pszichiáterhez is jártam. Kaptam a gyomromra gyógyszert, amit szedtem egy ideig, de aztán abbahagytam, ki is gyógyultam. Elkezdtem újra normálisan enni, vissza is híztam, rendben volt minden 2 és fél évig. Majd most tavaly nyáron újra kezdett visszajönni, de enyhébben. Sajnos jött egy hányós-hasmenéses vírus a családban és sajnos én sem úsztam meg. Aznap hazaúton is már elég furán éreztem magam, majd mikor hazaértem, egyre jobban erősödött a hányingerem. Ittam a vizet folyamatosan, B6-ot vettem be, szódabikarbónát, enni próbáltam, minden addigi bevált taktikát alkalmaztam. De nem enyhült. Kb. 2 órán keresztül szenvedtem a hányingerrel, remegtem, sírtam. Aztán nem bírtam tovább, kijött, aminek ki kellett. 10 év után újra átéltem a poklot. Sokkba voltam, utána ittam egy kis vizet, úgy éreztem, kicsit jobb, de utána még 2szer menni kellett, majd jött a hasmenés. Az az este maga volt a pokol, azt hittem, a másnapot nem élem túl, szó szerint semmi erőm nem volt, sokkot kaptam, minden bajom volt. De hála az égnek csak aznap volt a baj, másnap már nem (másnap szülinapom volt, végig feküdtem az egészet, szerintem egy életre még a szülinapomtól is rettegni fogok). Azt hittem, ezután elmúlik az emetofóbiám, de sajnos azóta csak erősödött mégjobban, beteges vagyok, fertőtlenítek mindig, már a korona előtt is maszkban jártam, stb. Egyedül lakom november óta, és egyszerűen nem bírok egyedül lenni itthon, ezért hívom át mindig egy barátnőmet vagy a páromat. Ha egyedül vagyok (mint ahogy most is), rám jön a félelem, hogy nehogy rosszul legyek, és pánikolok. Nagyon ki szeretnék ebből gyógyulni, az egész életemet félelemben élem, megkeseríti a mindennapjaim, nem tudok normális életet élni ez miatt, mint egy átlag 19 éves lány. Segítsetek, kérlek, hogy ha nektek is volt/van ilyen, vagy ehhez hasonló problémátok, írjátok le, ti hogy vészelitek át, mi enyhíti, mi segít, esetleg hogy győztétek le?