Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Ez alvászavar? Mit lehet vele...

Ez alvászavar? Mit lehet vele tenni?

Figyelt kérdés
Úgy 7 éve mindig más időpontba alszok el, most 21 éves vagyok. Már óvodás koromban is mindig késtünk reggel, mert este nem igazán tudtam elaludni a reggeli fáradtság ellenére. A suli első 2 éve még viszonylag ment, aztán 6:55kor kellett kelnem, de 8,5-9 órát aludtam, viszont borzasztó fáradt voltam. Akkor ütötte fel a fejét ez a jelenség, hogy hiába akartam 0,5-1 órával előbb lefeküdni este, reggel voltam nagyon fáradt, ami fokozatosan csökkent, de fenn állt egészen délig is akár, aztan esetleg du. folyamán volt még egy fáradtsági ciklusom, viszont este 8-10 közt semmivel se éreztem fáradtabbnak magam, mintha kialudtam volna magam. Ugyanez folytatódott később, hiába kelek fel előbb, este 1-2 órával előbb nem vagyok képes elaludni, 7.-esen kezdődött emiatt az, amikor már csak 7 órát aludtam este, hogy d.u. 3 körül aludtam 2-3 órát, mert ahogy írtam, akkor álmosostam el és az iskolába voltam fáradt, nem este. Így se a 10 jött ki, mert emiatt este még később álmosodtam el. Egyszerűen azóta emitt, attól függ mit csinálok, össze-vissza alszok, néha délután is, este más időpontokba. Megpróbáltam mindent, többször volt, h 2-5 óra alvással végigcsináltam egy napot, és este nem voltam fáradt abba az időpontba ami ideális lett volna! Múltkor már rászoktam 21:30-22:45re 1 hétig,reggel magamtól keltem, de elég változó alvásmennyiségekkel, majd egy nap fél 11től éjfélig nem tudtam elaludni az ágyban... Aztán már felkeltem, végül 1 után tudtam elaludni. Mostanában pedig már bejött az is, hogy magamtól felkelek néha, pld ma is felkeltem 5-kor, 3 óra alvás után, végül csak megnéztem az órát és visszaaludtam. Többször volt, hogy 2-3 akár, de a napokba pld. 7-6-5 óra alvás után keltem fel magamtól, egyik nap nagyon fáradt is voltam a nap első felében és délután, de mindennap éreztem, hogy ez nem volt elég, aztán este semmi, és aludtam egy 9,5 órát legközelebb, így meg azutáni este pláne nem voltam fáradt, megint csúszott kifele a lefekvési időpont. Egyszerűen kiismerhetetlen, rendszertelen, van, hogy egész jól elvagyok kevés alvással, máskor 9 óra alvás után is visszaszundítanék. Mindig a napom nehezíti meg a kevés alvás, este nem érzem hatását, mintha addigra már eloszlott volna a reggeli stressz, hogy keveset aludtam és inkább az addigi elalvasi időpontjaim dominalnának. Arra gondoltam esetleg, hogy a kütyük befolyásolhatják így az agyam? F.lux-al levettem a kék fényt, de arra lettem figyelmes, hogy egyszer amikor nyaraltunk egy hónapot és telefont, gépet jó ha 1 órát használtam/nap, akkor jobban ment az egy időpontba lefekvés talán. Köszi a válaszokat!

2020. máj. 23. 13:07
A kérdező szavazást indított:
Az elektronikai eszközök miatt nem tudsz aludni
Alvászavarban szenvedsz, keress fel szakembert
Problémás alvó vagy, de ez ellen tehetsz saját módszerekkel
2 szavazat
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Első kérdésem, hogy honnan tudod, gondolod, hogy neked 10 óra alvásra van szükséged? Azzal, hogy állandóan az órát nézed és folyamatosan azt számolod, hogy mennyi alvasra van szükséged azzal csak saját magad hergeled, és még nehezebben fogsz elaludni.

Az emberek nem egyforma hosszúságú alvásidőre vannak beállítva. Ha statisztikát/vagy szakkönyvet olvasol az rád nézve lehet téves. Nekem napi 6-7 óra alvásra van csak szükségem. Ha lefekszem 10 órakkor akkor éjfél és 1 óra között kipihenten ébredek, nem vagyok képes visszaaludni, fel kell kellnem és kb másfél órát "szenvedni". Ha éjfél körül fekszem le, vagy 1 órakkor akkor 7 óra körül kidob az ágy... Szóval ne azon stresszelj, hogy neked ennyit vagy annyit kell aludnod, hanem hagyd a tested, agyad hogy megtalálja az ideális időt. Nekem az a tapadztalatom, ha többet sikerül aludnom, mint amennyire szükségem van akkor sokkal fáradtabb vagyok felkelés után, mintha nem aludtam volna semmit.

2020. máj. 23. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
De nem írtam sehol, hogy 10 óra alvásra lenne szükségem :D Azt írtam, hogy nem tudok egy időpontra és azon belül egy normális időpontra ráállni, mondjuk 22-fél 1 között. Mondjuk lefekszek 1-kor és 7-kor kell kelnem reggel. Érzem, hogy a 6 óra alvás kevés, de ettől csak kb. délig vagyok hulla, majd délután is elfáradok picit, esetleg itt tudnék pár órát aludni, este pedig nem vagyok képes előbb lefeküdni, mert addigra már nem él ez a fáradtság. Lehet azt értetted félre, hogy régen ennyi kellet, de később ez csökken, 9 évesen kellett volna 10 óra... :D Meg max. tiniként. Most lehet elég lenne 8,nem tudom. A lényeg, azért írtam régi sztorikat, mert a működési mechanizmus ugyanaz most is.
2020. máj. 23. 14:26
 3/4 anonim ***** válasza:
Teljesen mindegy, a lényeg, hogy ne azon kattogj, hogy mikor kellene lefeküdni. Feküdj le akkor amikor úgy érzed hogy aludnál. Felejtsd el azt, hogy számolod most csak ennyit alszol, vagy annyit. Ha délután aludni akarsz, és van rá lehetőséged akkor aludj. Ezt csak te tudod kitapasztalni úgyis.
2020. máj. 30. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Na, ez az ami nem működött eddig :D Összevissza aludtam, este is, délután is, sose voltam kipihent, nem állt be a bioritmusom. Nem akartam számolgatni mennyi kell, pont letojom :D. Ezt félreértetted. Az érdekel, hogy miért nem tudok mondjuk este 11-kor elaludni, ha előtte 1-kor aludtam el, és mondjuk felkeltem 5 óra alvás után (azt csak kiegészítem, hogy értelmet nyerjen, hogy pl. 8 kéne, de lehet csak 7, a lényeg, hogy mondjuk 3-al kevesebbet aludtam, mint kéne, magyarán fáradt vagyok, miért nem tudok 3, 2, de még 1 órával előbb sem elaludni este??? :D
2020. jún. 2. 08:10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!