Paraszomnia? Alvajárás? Élénk fantázia?

Sziasztok!

23 éves nő vagyok, amióta az eszemet tudom gyakran előfordult, hogy reggelente a családom arról mesélt amit álmomban csinálok az éjszaka folyamán.

Eleinte kezdődött beszéléssel, sikítozással, kiabálással, stb. ami nem járt különösebb fizikai aktivitással. Néha az ágy másik végében keltem fel, ami nem annyira meglepő hiszen a kisgyerekek sokszor forgolódnak minden irányba. Előfordult azonban az is, hogy az emeletes ágy tetejéről estem le, mert elindultam. Ennél nagyobb "mozgásom" nem volt akkoriban.

A családom már hozzászokott az elejétől, tudják mit kell velem csinálni olyankor, beszélnek hozzám nyugodtan, visszafektetnek ha felülök, de nem ébresztettek fel soha, és ezekre az alkalmakra én nem is emlékeztem soha, sem az álmaimra. Sokszor téma volt ez, hogy mitől lehet, nyilván ők sem alszanak így nyugodtan, ha minden harmadik éjszaka sikítozásra és kiabálásra ébrednek. Persze volt olyan is, hogy valakivel csak beszélgettem, néha érthetően, néha érthetetlenül, volt, hogy kidobósoztam (hangokból arra következtettek), szóval nem mindig csak rémálmok voltak.

A szüleim annyit mondtak mindig, hogy majd kinövöm, még gyerek vagyok.

Nos az elmúlt 23 évemben talán egy kis szünet volt, amikor ezek csillapodtak, elég ritkán jelentkeztek ezek az éjszakai "akcióim", havi 1-2 alkalommal. Már pár éve próbálok magamtól rájönni, kikövetkeztetni, hogy mi lehet a baj, átgondolom a napjaimat, ért-e stressz vagy bármi. Egy időben gyakrabban előfordult, hogy csak akkor jelentkezett amikor már túl fáradt vagyok, és mintha az agyam nem tudna kikapcsolni éjszakára, de ez is megcáfolta már magát azóta.

Azóta odaáig jutott az eset, hogy egyszerűen képtelen vagyok megkülönböztetni az álmomat a valóságtól, a hirtelen ébredés pillanatában és az azt követő jónéhány percekben.

Az utóbbi 5 évben felgyorsult az ilyen esték előfordulása, sokkal aktívabb vagyok, mint azelőtt. Visszatérő esetek az éjszaka közepén a semmiből történő " NE NE NE NE" kiáltások, az, hogy a párom egyik oldaláról a másikra fordulása közben sikítva kapok utána, és szorongatom hogy nehogy leessen, többször a nappaliban ébredek állva (kb 15-20 lépést teszek meg anélkül, hogy tudnám hol is vagyok, még álmodok), és nem egyszer előfordult, hogy már fizikailag ébren magyarázom tovább az álmom és próbálom meggyőzni a páromat, hogy mi történik, és igazam van.

Azért fordultam ide hozzátok, hátha találok valaki hozzám hasonlót, és tudna segíteni. A mai nappal telt be nálam a pohár: Későn értem haza, barátnőimmel összeültünk hárman az egyikőjüknél, mivel vezettem alkoholt sem ittam, csupán hajnali 1-re értem haza. Élénken emlékszem az álmomra, egy ismeretlen házba mentem be, és elkezdett összedőlni a tető, a falak, minden. Rohantam ki minden ajtón át amit találtam, és 130-as pulzussal, lihegve, remegve, pizsamában mezítláb az udvaron találtam magam, ahogy a házat bámulom. 3 ajtón át jöttem ki, köztük egy kulcsra zárt bejárati ajtón, rohantam ki a házból. Szörnyű volt.

Tényleg csak a fantáziám túl nagy, vagy nem alszok elég mélyen, vagy lelki okai vannak? A napjaim és az álmaim gyakorisága, minősége között nincs összefüggés, stresszesebbnek nem mondanám magam az átlagosnál, elég nyugodt ember vagyok, új virágzó párkapcsolatban, stabil háttérrel. Főleg, hogy amióta az eszemet tudom így telnek az estéim. Így nem csak én nem vagyok kipihent, hanem az sem aki körülöttem van.

Valaki hasonlóval él együtt?