Ti is átéltétek már hogy milyen szörnyű a pánikbetegség?

Én szülés óta tapasztaltam, például vezetés közben. Előtte soha. Sok évet éltem egyedül, nem féltem, eszembe sem jutott. A haláltól nem félek, a hitvilágom szerint nincs miért félni tőle. A szülés óta viszont többször is előfordult velem és nagy nehézségek árán küzdöttem le. Levegővétel, hangosan nyugtattam magamat, hogy nincs semmi baj, mi lenne, meg miért is pánikoltam be, de nem akart elmúlni. Vezetés közben többször is volt már ilyen, de a legalapvetőbb szituációkban is. Nagyon kellemetlen.

Nekem 2 éve olyan súlyos pánikrohamom volt, hogy a mentő vitt el.Hirtelen szúrás a hátam közepébe, aztán a mellkasomba és nem kaptam levegőt.Elájultam.Mire magamhoz tértem már hívták a mentőt, nagyon hevesen dobogott a szívem, sárgás-zöld színben pompáztam és úgy éreztem hogy a lábfejemtől felfelé hirtelen kihül a testem.Pár perc alatt jég hidegek lettek a kezeim és a korábban heves szívverésem teljesen lelassult(alig volt pulzusom)A mentősök is és a család is szívinfarktusra gyanakodott, ám az ekg-m jó lett és mivel nagyon viszeres a lábam beszállítottak a kórházba, hogy rtg-felvételt csináljanak, nem e tüdőembólia.Minden eredményem jó lett.Napokig még fájt a hátam egy folton ahol az első szúrást éreztem, aztán jöttek kisebb rohamok, amiket már próbáltam tudatosan mély lélegzettel és elegendő folyadékfogyasztással kezelni.Most 2 év után mentem el pszichiáterhez és gyógyszert szedek.