Volt egy nagyon komoly, életveszélyes műtétem nemrég, ami után nagyon megszenvedtem a felépülést is. Az normális, hogy sokszor gondolok arra, hogy mennyit szenvedtem, küzdöttem? Lelkileg is nagyon megviselt.

Ez nem önsajnálat, hanem a gyors vizsgálatok, és műtét után utólag tudatosult bennem, és rémisztett meg, hogy mi is történhetett volna. Sajnos nem könnyű feldolgozni egy áttétes rák diagnózist.

Persze, de azért nem ez jellemez, mert előtte is akármennyire is féltem, összeszedtem minden bátorságom, és álltam elébe, ezen is túl leszek talán idővel. Elfoglalom magam, élem az életem, csak néha bennem van ez az érzés, hogy bárhogy alakulhatott volna, és szerencse hogy még élhetek. Még eszembe jut, hogy mennyire nehezen lettem jobban, nagyon kikészített fizikailag és lelkileg is ez az egész.