Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Ha nem oltatom be magam és...

Ha nem oltatom be magam és nem hiszek a járványban, akkor már megbélyegeznek rögtön, hogy "vírustagadó" "járványtagadó" "oltás szkeptikus" vagyok?

Figyelt kérdés

Szóval. Tudom, hogy vannak vírusok, sokféle koronavírus, influenzavírus és így tovább. Tudom, hogy vannak megbetegedések, tüdőgyulladások, amik mikor is és melyik évben nem voltak 2020 előtt? Nekem 1978-ban dédmamám halt meg tüdőgyulladásban sajnos, meg se élte mire megszülettem.

Másik ismerősöm volt, 2005 decemberében halt meg kétoldali, gennyes tüdőgyulladás miatt.

A harmadik 2019-ben egy barátom apja, igaz neki még daganat is volt már a tüdején, a tüdőgyulladás csak kitette a pontot az "I"-re.

Barátom apjának mutatták a tüdő felvételeit, CT volt, alig maradt 10% légzőfelülete, hasonló lepusztult tüdeje volt 2005-ben az ismerősünknek is, mint amiket most covidos tüdőként mutatnak. Erre tisztán emlékszem, mert megmutatták az orvosok.

Gondolom sok-sok ilyen eset lehetett még, hiszen a tüdőosztályon ahová bementünk látogatni, sok ilyen lélegeztetett ember volt.


Jelenleg én nem látok mást, mint eddig, egyedi megbetegedések vannak, sokan otthon karanténban pár nap, 10 nap alatt jobban lesznek, a kis része kerül csak kórházva, de ez eddig is így volt!

Egyre több ismerősöm kattant be, egyik már le is törölt a facebook ismerősei közül, mert szerinte vírustagadó vagyok. A vírustagadó az a vírusok létét tagadja, viszont most sem a vírus létét tagadom. Oltás szkeptikus joggal lehetek, nem tudunk semmit a következményeiről. Ráadásul nem vagyok betegeskedő típus, nem látom értelmét és szükségét, hogy beoltsanak. Nem akarok XY miatt beoltva lenni, mert elcseszte az egészségét és nem bír el a vírussal, cseszett kikelni a fotelből egy kicsit tenni magáért, hogy ne vigye el egy náthavírus ha elkapja. Időseket megértem, ők koruknál fogva nem bírnak el vele, de miattuk sem lehetünk bezárva örökké és korlátozva, főleg a gyerekek, akik előtt ott az élet. Ez amit művelnek tragédia, ha valós járvány lenne nem lennének viták, egy feketehimlő idején biztos nem volt kérdés, hogy mit csináljunk, mikor aki elkapta az 60% eséllyel bele is halt. A covidnak az esélye, hogy túléli az átlagember 99.98%. Tehát mire is a pánik és mire ez a megbélyegzés?



2021. okt. 11. 20:13
1 2 3 4 5
 11/43 A kérdező kommentje:
9. 2020-ban közel 400 covidos halott volt azt mondta Müller Cecília. A többi komorbiditást mutat, sok-sok betegség van feltüntetve mellettük. Őket a vírus a társbetegségeik miatt tette el valószínűleg, nem voltak egészséges emberek. Leukémia, prosztatarák, tüdőrák? Ilyeneket látok sok ember mellett felsorolva.
2021. okt. 11. 20:49
 12/43 anonim ***** válasza:
54%

Olvasd már el a kérdésedet kérlek, ott az arrogancia benne.

"kattant be"

"cseszte el az egészségét"

"cseszett kikelni a fotelből"

Általánosítasz, nem is kicsit.

A felsorolt intézkedések tényleg rosszak voltak, de ez max a kormány(ok) inkompetenciáját mutatja, nem a covid veszélyességét.

Tégy ahogy akarsz, de bagatelizálni egy olyan betegséget, aminél nem tudni, hogy kin miként megy végig szerintem nem okos dolog és igen, náthában iseg lehet halni ez tény, de az is tény, hogy míg egy influenza szezon nem terheli túl a kórházakat, addig ez a szar megtette és ha tovább látsz az orrodnál megérted, hogy itt a kórházak kapacitását is 'óvni kell' az emberekkel együtt, hogy legyen hova bekerülni, ha peched van.

Jóccakát.

2021. okt. 11. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/43 A kérdező kommentje:
Úgy terhelte túl, hogy vettek 8 ezer gépet és 1300-an voltak csúcsidőben gépen? Tehát el is adott a lélegeztetőből a kormány más országnak, nincs kihasználva és nem is lesz. Influenzában is voltak lélegeztetett emberek és tüdőrákban is vannak meg leukémia végstádiumában is adnak oxigént betegeknek. Ez mellékes. Nem mondom, hogy nem lehet veszélyes senkire, de a vírus sosem tűnik el, ezt fel kell fogni, a covid-19 nevezzük így, ahogy a politika, nem fog eltűnni. Most van 2 választásod: örök oltás még meg nem halsz és korlátozások, óvod a kórházakat és így mész a temetőbe vagy elfelejted és élsz is még kicsit mielőtt a sírban kötsz ki? Nem lesz pechem hidd el, nem félek, ráadásul ha véletlen pechem lenne is inkább itthon halok meg a családom mellett, nem egy húgyos, fertőző kórházban. Én ezt vállalnám, mert meggyógyítani ha itthon nem tudnám magam, akkor ott még úgy sem fognak. Ez fix!
2021. okt. 11. 21:10
 14/43 anonim ***** válasza:
87%

Miben különbözik a vírustagadó és a vírusszkeptikus?

Az egyik szerint nincs vírus, a másik szerint csak úgy kell tennünk, mintha nem lenne.


"Úgy terhelte túl, hogy vettek 8 ezer gépet és 1300-an voltak csúcsidőben gépen? "


Gondolom még emlékszel arra a remek videóra, ahol Orbán atyánk megkérdezett egy orvost, hogy van-e elég gépük, és letorkolta, amikor a doki azt kezdte el mondani, hogy ha szakképzett kezelőszemélyzet nincs elég, akkor kenhetik a hajukra a raktárakban álló gépeket.

2021. okt. 12. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/43 anonim ***** válasza:
68%

Atyagatya. Lélegeztetőgép van, ALKALMAZOTT nincs! Ha 10 betegre jut 1 ápoló, az nem elég. Nem értem, hogy miért olyan kibe-b*szott nehéz felfogni, hogy a vírus az terjed, és ha nem tartod a távolságot, akkor közdreműködsz a járvány fenntartásában. Ezért volt szükség a korlátozásokra, ember. Senkit nem érdekel, hogy felvetted-e az oltást vagy sem, ha te nem félsz attól, hogy te is lehetsz az az 1 az 1000ből, aki fuldokolni fog a haláloságyán az intenzíven, az a te döntésed, de ne értetlenkedj már és ne légy olyan arrogáns, hogy a dacod más életébe kerüljön. Szerinted ez az egész viccből lett kitalálva, hogy jól megszo*passák a népet? A világon mindenhol ugyanolyan korlátozásokat vezettek be, OV még ahhoz képest laza is volt. Pl. Szlovákiában nem lehetett átjárni a megyék között, és 100 métert nem tehettél meg a lakóhelyedtől csak nagyon indokolt esetben. Most hogy már van oltás, nyilván megszűntek a korlátozások (bár én a kötelező maszkhordást újra bevezetném legalább a tömegközlekedéseken és az intersparban, hipertescóban, mert vannak olyanok, akik sajnos az egészségügyi állapotuk miatt nem kaphattak oltást).

Szerintem te vagy nem tudsz összefüggésekben gondolkodni - és ez még valahol elfogadható - vagy borzasztóan arrogáns vagy. Vagy mindkettő. Igen, nekem is és mindenkinek is nagyon sz*r volt otthon ülni, de ha nem így tettük volna, akkor hasonlóvá fajult volna a helyzet, mint indiában. Ez most nem a te kényelmedről szól, meg hogy te bulizni akarsz, hanem arról, hogy gyakorlatilag ne omoljon össze az egészségügy. Szerencsére viszonylag magas az átoltottság, úgyhogy most már mindenki mehet/jöhet. Csak az oltatlanok vannak veszélyben, de ha megint sok halott lesz, akkor újra bevezetik a korlátozásokat. Ha újra leterhelődik a sürgősségi, akkor megint felborul az eü rendszer és akkor azok sem kapnak ellátást, akiknek szintén indokolt lenne. Nekem így halt meg ismerősöm, mert hazaküldték krónikus betegeként, és tologatták a műtétet, amire már hónapok óta várt.


Undorító, hogy téged ennyire nem érdekelt saját magadon és a kényelmeden kívül senki sem. Az a te dolgod, hogy oltott vagy-e vagy sem. Neked kell mérlegelni, hogy mitől félsz jobban, az oltástól vagy a vírustól, én ezért senkit sem ítélek el. A többi országokban egyébként visszavezették a korlátozásokat, a maszkhordást, kijárási tilalmat, és a védettségi használatát, mert őket érdekli azoknak is a sorsa, akik nem vették fel az oltást. Magyarországnak sajnos fontosabb a gazdaság, mint az emberélet. Ezt értsd úgy, hogy ameddig nem fognak megtelni a kórházak covid osztályai, addig nyugodtan belehalhatsz a vírusba, mert ez a te döntésed volt, hogy nem vetted fel az oltást.

2021. okt. 12. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/43 anonim ***** válasza:
47%

“Nem lesz pechem hidd el, nem félek, ráadásul ha véletlen pechem lenne is inkább itthon halok meg a családom mellett, nem egy húgyos, fertőző kórházban. Én ezt vállalnám, mert meggyógyítani ha itthon nem tudnám magam, akkor ott még úgy sem fognak. Ez fix!“

Na ezt egy olyan ember mondja, aki még életében nem találkozott szemtől szembe a halállal. Ez a keménykedés tipikusan azokra jellemző, akik okosabbnak képzelik magukat az orvosoknál. MINDEN haldokló azért könyörgött, amikor kórházba került, hogy mentsék meg az életét, és utólag megbánta, hogy nem vette fel az oltást. Pedig mennyivel egyszerűbb, jobb lett volna egy kis szuri, mint a fuldoklás és a haldoklás… Hidd el, az emberben elég erősen benne van az életösztön, ezért az szimplán egy ostoba fikció, hogy te inkább otthon haldokolnál. Az egyik legrosszabb halál a fuldoklás, biztosan te is nyeltél már félre életedben, és minden erővel kapkodtad a levegőt, meg felment 200-ra a pulzusod a pániktól. Hát így éreztek azok, akiket a lélegeztetőgépre kellett tenni, nyugodjanak békében.

Nem azért írom mindezt, hogy ijesztgesselek (talán picit igen), hanem mert ez a realitás és te nagyon tagadásban élsz. De még egyszer mondom, minden haldokló az életéért könyörög, még akkor is ha keménykedett, hogy márpedig ő nem lesz peches, rajta nem fog kifogni a vírus.


A vírus ismeretlen, az oltás pedig a tudósok kontrollalja alatt volt, minden biztonsági protokollt teljesíteni kellett ahhoz, hogy a WHO vagy az FDA engedélyezze a vészhelyzeti használatukat.

2021. okt. 12. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/43 anonim ***** válasza:
51%

"...magát a járványt nem tagadom.."

" ..ha valós járvány lenne.."🤦


Rengeteg olyan ember van mint te. Miattuk tartunk itt ahol. 🤘

2021. okt. 12. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/43 anonim ***** válasza:
82%

"este 6-ig dolgoztam és akkor rohanjak még a boltba"

Inkább oda, mint az orvoshoz, a kórházba, vagy haza ahhoz, akit nekem kell ellátnom, ápolnom...

2021. okt. 12. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/43 A kérdező kommentje:
Na látom ez az agymosott, idióták mindentmegmondó, vírusrettegők gyülekezete. Ámen! Én leszarom és nem fogok se oltanti, se semmi intézkedést betartani nyaljátok ki :)
2021. okt. 12. 22:54
 20/43 anonim ***** válasza:
68%
Ez a te átlag alatti intelligenciádat, makacsságodat, apátiádat tükrözi. Én erre nem lennék büszke dacból sem.
2021. okt. 12. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!