Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Oltani vagy nem oltatni? Segítég.

Oltani vagy nem oltatni? Segítég.

Figyelt kérdés

Bemásolom, amit olvastam:


"A kutatócsoport azt találta, hogy bár az AstraZeneca oltása valóban növeli a vérrögök és egy másik súlyos, vérzéssel járó állapot kockázatát, ám az ilyen betegségek még mindig gyakrabban alakulnak ki egy esetleges koronavírus-fertőzést követően. A tanulmány – amely a British Medical Journal című orvosi szakfolyóiratban jelent meg – azt is megállapította, hogy a Pfizer oltását követően gyakoribbak a sztrók jelei. Ha viszont valaki megfertőződik, ez a kockázat máris sokkal magasabb.


A kapott információk alapján a szakemberek azt találták, hogy 10 millió beadott AstraZeneca-vakcina után mintegy 66 ember kerülhetne vérrög okozta problémák miatt kórházba vagy halhatna meg tőle. Ez az állapot viszont 200-szor magasabb kockázatot rejt, ha valaki elkapja a vírust. A Pfizer esetében is beszédes adat jött ki: ott 10 millió oltást követően 143 agyvérzéses esetről lehetne beszélni, de ez a kockázat a fertőzés esetén 12-szer magasabb."


Forrás: [link]


Tehát így is, úgy is, kialakulhat a vérrög.


Most mit csináljak? Az oltás ijesztőbbnek tűnik.


2021. nov. 25. 19:31
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
38%
Tájékozódj!
2021. nov. 25. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
29%
Blablabla süket duma hogy rávegyenek az oltásra. Valamivel ösztönözni kell a népet. Te tudod akarsz e oltatni vagy sem. Én nem fogok az tuti. Azon kívül át is estem már rajta nem volt nagy kaland.
2021. nov. 25. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
68%
Ne dőlj már be a tömeghisztériának.. Semmi baja nem eltt az oltott embereknek. A csalédomban , ismerőseim közt senkinek nem lett baja az oltástól..
2021. nov. 25. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
38%
A csecsemőknek a Rota vírus elleni oltásnak is olyan mellékhatásai vannak, amiket nem szeretnél kitenni egy kisbabát, de egy covid oltásnak a mellékhatásai többnyire lábon kihordhatóak. De minden oltásnak van valami hátulütője, Amerikában sokkal több oltás ellenes van, ott sok "gyerek" felnőttként oltatja be magát utólag, mert a szülei nem tették
2021. nov. 25. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
48%
Oda linkelsz egy random oldalt, de még a forrást sem jelöli meg a szerző. Teljesen hihető.
2021. nov. 25. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
44%
Ha elkapod a koronavírust sokkal nagyobb eséllyel fog vérrög kialakulni, mint az oltással. Akkor melyik a jobb?
2021. nov. 25. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

Ez jobbnak tűnik, és itt meg van jelölve a szerző:


[link]


Csak ez áprilisi cikk.

2021. nov. 25. 19:52
 8/16 anonim ***** válasza:
23%
Olvasd el az egész cikket amúgy... Ne csak 1-1 szót ragadj ki belőle.
2021. nov. 25. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
23%
De ám senki nem fog fegyvert, hogy AZ-val olts. Van mellete még többfajta oltás. :)
2021. nov. 25. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
45%

Hát ha tudnád értelmezni a cikket, akkor elég könnyen rá lehet jönni, hogíy mi a kisebb kockázat.


Oltással 66:10 millióhoz az esélye, hogy vérrögöd lesz.

Ha elkapod a covidot, akkor meg 200x nagyobb a kockázat, szóval 20066:10 millióhoz.


Ha ez alapján neked annyira nehéz a döntés, és az oltás tűnik kockázatosabbnak, akkor szimplán hülye vagy, és nem lehet rajtad segíteni se.

2021. nov. 25. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!