Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Folyamatos hányinger, fáradtság?

Folyamatos hányinger, fáradtság?

Figyelt kérdés

Hónapok óta hányingerem van, van hogy enyhül, szinte észre sem veszem, van hogy napokra elmúlik, de például a mai napon is olyan erősen érzem hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni. Egyszer voltam már vele háziorvosnál, csak legyintett rá (mint szokott), azt mondta összeettem valamit. Volt hogy annyira belefeledkeztem a napi teendőkbe hogy nem is figyeltem rá, ezt akkor könnyű volt megtenni amikor alig éreztem.

Emellé jön még az állandó fáradtság, és mostanában nagyon aluszékony is vagyok, mindegy mennyit alszok, egyszerűen nem tudok reggelente felkelni, és egész nap leragadna a szemem, már 4-5 hónapja ez megy, így a suliban is nehezebb figyelni, koncentrálni. Az energiám is mintha fogyna, mintha egyre gyengébb lennék, pedig még fiatal vagyok. Az is igaz hogy az utóbbi 1-2 évben kicsit túlhajszoltam magam, talán csak a szervezetem lázad, de hiába pihenek amikor tudok, egyszerűen nem javul a dolog.

Néha amúgy az émelygés/szédülés is jelentkezik, de az annyira nem is meglepő, az állandó alacsony vérnyomásom okozhatja. Viszont ez a hányinger megint elkezdett aggasztani, menjek vissza a házidokihoz, vagy eleve máshoz menjek?

Lehet hogy csak egy egyszerű vitaminhiányról van szó? A hányingert mi okozhatja?



2018. jún. 19. 17:00
 1/4 anonim ***** válasza:

Szia!


A fáradságot akár a vashiány is okozhatja. Mellesleg mennyi folyadékot fogyasztól? Mert ha keveset az a nyelveden is meglátszik mert fehér színűvé válik. Azért kérdezem, mert ha keveset akkor fáradtság és émelygés is jelentkezhet, ami a kiszáradás jelei is lehetnek.

Biztosabbat egy labor tudna kimutatni. Menj el az orvoshoz és kérj tőle beutalót minél hamarabb.

2018. jún. 19. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Ez talált, akkor valószínűleg ez okozza a fáradtságot, azt hiszem figyelhetnék rá jobban hogy meglegyen napi folyadékbevitel. Pedig tényleg próbálkozok, volt hogy időzítőt is állítottam egy időben hogy ne felejtsek el inni, mert egyszerűen nem vagyok szomjas, estig bírnám folyadék nélkül ha nem kényszeríteném rá magam hogy igyak.

De azt hiszem egy vizsgálat nem fog ártani, mindenképp csináltatok majd egyet hogy biztosra menjek hogy ez okozza.

2018. jún. 19. 17:31
 3/4 anonim ***** válasza:
#1 vagyok. Ajánlom, hogy egyél görögdinnyét, mert magas a víztartalma. Én is rengeteget ettem, mikor kivoltam száradva így egész nap azt fogyasztottam és ittam mellé sokat is.;)
2018. jún. 19. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm, ez menni fog könnyen.:D
2018. jún. 19. 17:41

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!