Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Maszk hiányát hogyan lehetne...

Maszk hiányát hogyan lehetne ideiglenesen kiküszöbölni?

Figyelt kérdés
Sajnos holnap el kellene mennem boltba, patikába, és postára is, de sajna nincs maszkom :/ készíteni nem tudok, venni nem lehet, mit tegyek a szájam, orrom elé? Arra gondoltam, vennék a számba egy puha, nagyobb átmérőjű szilikongumi csövet (ilyen szerencsére akad itthon), aminek a másik végét a zsebembe rejteném el. Így azon keresztül vehetnék levegőt. Az átlátszó cső nem is volna annyira feltűnő, talán. A zsebemben lévő végére még gumizhatnék gézt is akár. A két orrlukamba pedig egy-egy tampont helyeznék fel, praktikusan úgy hogy ne lógjon ki a végük. A sapkám alá elől átlátszó nejlon irattartó mappát dugnék be, ilyen védő plexi gyanánt. Szerintetetk ez működhet? Nem szeretnék semmiképpen sem megfertőződni, vagy megfertőzni a lakótársamat, igaz jelenleg csak egyedül lakom, de sose tudni. Ki tudja meddig lappang.

2020. márc. 30. 00:13
1 2 3 4
 11/33 anonim ***** válasza:
100%

A cső a zsebben nem old meg semmit.


Kendő és két méter mindenkitől aki nem veletek lakik.


Kaját amit veszel mind kicsomagolva egyétek, sört pl kitöltve pohárba nem a dobozt szopogatva.


Ha lázas vagy köhögős vagy, ne menj sehova két hétig. Ez alól kivétel a kórház, ha haldoklasz.

2020. márc. 30. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 anonim ***** válasza:
0%
Utolsó: akkor a kutyájára miért nem ad senki se maszkot? Még most is sokan leviszik sétáltatni a kutyikat, és rájuk is veszélyes, ők is megfertőződhetnek, és továbbfertőzhetik a gazdit, de ez valamiért senkit se izgat. Fura, nem? #8 voltam.
2020. márc. 30. 00:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
Bocs, akarom mondani #10-es.
2020. márc. 30. 00:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 anonim ***** válasza:

#12 Link plz.


Eddig pár eset volt, hogy low levelt mutatott a PCR teszt egy-egy kutyánál.


Arra semmi bizonyíték hogy fertőznének is...


[link]


[link]


...

Az amúgy hogy kimutatható a vírus kutyákból, számtalan ok miatt lehet. Agresszív vírusos környezetben simán lehet hogy felsniffelte, és azt mutatta ki a teszt.


Tudtommal immunreakciót avagy antitesteket egyetlen egy esetben sem mutattak ki! Tehát ki sem alakul a fertőzés náluk.

2020. márc. 30. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:

Ja és a kesztyű is egy vicc.


A kesztyűt orvosi és laborkörnyezetben használjuk. Egyfajta második bőr, és csak és kizárólag arra való, hogy a kézbőrödről ne kerüljön ki és be vírus.


Így ha lehúzod akkor kézmosásnál nem kell szinte semmilyen vírust lemosni.


De, attól még ugyan úgy vírusos lesz 1 perc alatt és bármit megfogsz, attól még ugyan úgy terjeszted és magadba juttatod.


Illetve pl vizsgálatnál, minden embernél cserélni kéne kb.


...

Tehát a kesztyű a kézmosást segíti. Fokozza a a hatékonyságát. Viszont egy boltos pl ha vásárlónként nem cseréli, akkor az olyan mintha a kezével fogdosná kb.

2020. márc. 30. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:

Tehát fontos a kesztyű, ha aztán otthon leveted és kezetmosol..


De ha nincs akkor a 20 másodperces alapos kézmosás kiváltja.

2020. márc. 30. 01:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 anonim ***** válasza:
Nem olvastam cikkeket, mert nem érdekel a téma, csak logikusan gondolkodom: denevérekről terjedt át emberekre, gazdatestet keres, bármilyet, mert tárgyakon csak pár óráig marad rajta a kórokozó. Amúgy meg a kesztyűt is ugyanúgy fertőtleníteni kell, és alapszabály, hogy kesztyűs kézzel nem nyúlunk az arcunkhoz, testnyíláshoz, a kabátot meg a cipőt meg kint hagyod eleve. Én pl ha megyek haza (téglaépületben lakok, 3 emeletes) az orrommal csengetek és térddel lököm be az ajtót. Utána meg kesztyűt fertőtlenít, aztán le, kezet mos, aztán jöhet a kézfertőtlenítő.
2020. márc. 30. 01:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:

Az orroddal csengetsz lol 😃


Remélem ezt csak humorból írtad.

2020. márc. 30. 01:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 anonim ***** válasza:

Illetve a vírus nem élőlény. Nem keres gazdatestet.


Ritka zoonozissal, vagy reverz zoonózissal kerül ide oda. Viszont ehhez kellenek lokális fertőzések és mutációk.


Eddig kutya SARS-ról nem érkezett infó.

2020. márc. 30. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/33 anonim ***** válasza:
100%

Engem csak az érdekel mekkora orra van, hogy egy-egy tampon úgy befér, hogy nem lóg ki a vége

👃🏻👃🏻👃🏻👃🏻👃🏻👃🏿

2020. márc. 30. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!