Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Maszk hiányát hogyan lehetne...

Maszk hiányát hogyan lehetne ideiglenesen kiküszöbölni?

Figyelt kérdés
Sajnos holnap el kellene mennem boltba, patikába, és postára is, de sajna nincs maszkom :/ készíteni nem tudok, venni nem lehet, mit tegyek a szájam, orrom elé? Arra gondoltam, vennék a számba egy puha, nagyobb átmérőjű szilikongumi csövet (ilyen szerencsére akad itthon), aminek a másik végét a zsebembe rejteném el. Így azon keresztül vehetnék levegőt. Az átlátszó cső nem is volna annyira feltűnő, talán. A zsebemben lévő végére még gumizhatnék gézt is akár. A két orrlukamba pedig egy-egy tampont helyeznék fel, praktikusan úgy hogy ne lógjon ki a végük. A sapkám alá elől átlátszó nejlon irattartó mappát dugnék be, ilyen védő plexi gyanánt. Szerintetetk ez működhet? Nem szeretnék semmiképpen sem megfertőződni, vagy megfertőzni a lakótársamat, igaz jelenleg csak egyedül lakom, de sose tudni. Ki tudja meddig lappang.

2020. márc. 30. 00:13
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:

A vírus is úgymond "gazdatest" keres, valakit akiben szétterjedhet.

Nem, ilyen "piszekocka" orrom van (pisze az orrom normálisan, csak szélesek az orrlyukaim, örököltem), úgyhogy meg tudom vele oldani. Tampont máshova dugdosok fel, kis vicceske, nem vagyok tök hülye.

2020. márc. 30. 01:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
Amúgy meg most azt mondod, hogyha egy kutyát egy fertőzött személy leguggol/hajol megsimogatni és véletlenül eltüsszenti magát a kutya nem kapja el a vírust? Csak az ember? Egy eleve állatoktól kiindult vírust? Ez így hol logikus?
2020. márc. 30. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:

...de nem a vírus egy élettelen lipidburokba csomagolt kódcsomag. Nem keres semmit.

Egy sodródó anyag. Az hogy bejut állatokba is, az még nem jelenti azt, hogy meg is fertőzi őket. Ehhez sok szerencsétlen tényezőnek kell összeállnia.


...

Kérlek az orroddal NE csengess semmiféleképpen! A csengő az egyik legfertőzőbb objektum kb amit el tudok képzelni, és a legveszélyesebb kontaktpont pedig az orrnyálkahártya amit azonnal megtámad a vírus ha oda jut.


A logikát sem értem. Azért van rajtad a kesztyű, hogy ne érjen hozzá a bőrödhöz semmi.


Teháy kesztyűvel csengetsz, majd leveszed és kezetmosol. Ennyi.

2020. márc. 30. 01:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:

#22 Nem nem kapja el a kutya, mivel ez egy humán koronavírus.


Emberi sejteket támad, nem kutyasejteket. Nem is alakul ki fertőzés még akkor sem ha felnyalja a véres köpetedet.


Ezt számtalan tanulmány és teszt bizonyítja eddig.


[link]


Ahhoz hogy a SARS2 kialakuljon, évekig százezreknek kellett zabálni a denevérlevest. Hogy megtörténjen egy szerencsétlen peches eset.

2020. márc. 30. 02:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:
0%

Nem az orrlyukamat nyomom oda, hanem a hegyét. Amúgy meg annak mi értelme, hogy a lehetségesen koronás kesztyűmmel hozzáérek a csengőhöz, ezáltal átadva a vírust a csengőre is, ami így nagyobb eséllyel terjed tovább másokra.

Amúgy meg megmondtam, hogy nem olvasok cikkeket, nem vagyok "karanténbanpánikolóskoronátólfélbarom".

2020. márc. 30. 02:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 A kérdező kommentje:
van egy úttörő és egy kisdobos nyakkendőm is, előbbi piros, itóbbi kék, ha ezeket kötném valahogy egymásra a szám elé, használna valamit?
2020. márc. 30. 03:53
 27/33 anonim ***** válasza:

A tampon helyett találj ki mást mert még a mini is hosszú és széles lenne, hogy beleférjen az orrodba

Nehogy aztán még bajod essen XD

2020. márc. 30. 04:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 anonim ***** válasza:
Utolsó menj a francba, ez az orrom, nem más nyílásom, ide nem dugok fel semmit! :D
2020. márc. 30. 05:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:
Most őszintén, az ilyen kérdéseket miért nem lehet azonnal törölni?
2020. márc. 30. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:

#25 Akkor mi az istennyilának van rajtad kesztyű? 😃


Én még nem láttam ennyi hülyét egy helyen...


Tehát odanyomod az orrodat közvetlenül egy súkyosan fertőzött kapcsolóhoz... de a kesztyű miatt meg parázol 😃


Paródia az egész. Csak trollkodsz.

2020. márc. 30. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!