Úgy érzem össze fogok omlani?

Eléggé mélyen vagyok mostanság, kb 3 hónapja megindultam a lejtőn és azóta talán meg sem állok. A szorongásom már testi elváltozásokat képez rajtam és nem tudom mihez kezdjek. Három hónapja vágtam is magam, most is vonz de visszafogom magam. Anyukám jelenleg nincs itthol még hónapokig, így telefonon tartja velünk a kapcsolatot. Alapból elfogult egy kicsit velem de mióta elment a tesómat és apukámat mindig felhívja, elbeszélget velük, hogy hogy vannak nekem meg annyit üzen, hogy takarits, tanulj, ha vendégek jönnek ne hozz rám szégyent meg ilyenek és én ezt már nem bírom. Barátaim nincsenek akikre támaszkodhatok, egyik nap szakítottam meg az egyetlen barátommal akapcsolatot mert nem volt jó hatással rám és van párom aki figyel rám de úgy érzem neki sem tudok megnyílni és nem érti igazán mi a bajom. Apám mindig morcos, puffog, mindenért egyből engem hibáztat és egyszerűen nagyrészt nem lehet vele szót érteni. Egyetlen reményem a 100 kilométerre lévő nővérem, aki nehéz helyzetben van és ő nem tudja az én bajom, mert neki sem merek igazán megnyílni de én tudom a baját és miatta is sokat aggódok,hogy kikerüljön a szorult helyzetéből.

Néha el kell rohannom előlük, kapkodnom a levegőt és nem törődni a karom bizsergésével ami vágásra késztet. Úgy érzem egy örvénybe estem amiből nem tudok kitörni és egyre jobban fulladozom. Valaki volt már hasonló helyzetben? Hogy jöttetek ki ebből?