Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Helyes dolgot cselekszem?

Helyes dolgot cselekszem?

Figyelt kérdés

Igen eljutottam arra a pontra hogy gykra jövök fel.

2 óra múlva szeretném magam levetni a mélybe. Ebben az a legszomorúbb, hogy van egy álmom. De minden egyes szar amit csináltam, a napokban felhalmozódik, rettegek attól hogy holnap szégyenkezni fogok. Nem merek az emberek szemébe nézni, nem merek melléjük ülni,minden nap remeg a kezem és gyomorgörcsöm van ha reggel az iskolába megyek, mert bármikor megláthatnak a másik oldalammal.

A családommal se túl jo a kapcsolatom, sőt, ez majdnem minden gondom oka. Két éve kezdtem el vagdosni magam, majd tavaly decemberben ismét. 8 hónapig tiszta voltam, azonban ma megint vágtam.

És egyáltalán nem fáj. Valamiért nem fáj jobban mint a szívem, vagy a zsibbadtásérzésem.

Elvesztettem az utolsó embert is akiben bíztam, én magam kergettem el, mert valamikor hihetetlenül önfejű vagyok és fszkalap, az iskolában röhögök vicceket mondok bohóckodok, de amint hazaérek egyből sírva fakadok. Előttem az élet, de én már nem akarom élni. Túl sok szr történt, magányos vagyok a 30 fős osztályban, a problémáimat pedig nem tudom elmondani személyesen, mert egyszerűen képtelen vagyok róla beszélni a pszichológusnak is. Jobban szeretem csak leírni, de az emberek őrültnek vesznek mert én messengeren beszélek ilyenekről nem a való életbe, és már én magam sem tudom mi vagyok, egyik hónapban full depressziós, vagy egy öntudat nélküli senki aki másokat bánt, nagyon ritka amikor tényleg csak ülök magamban és nem gondolok semmire.


16/L



2020. szept. 3. 19:41
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
0%
Ki volt az akiben megbíztál de elvesztetted ?
2020. szept. 14. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
74%
Ó szegény . Megtette .
2020. szept. 20. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:

Hali srácok!

Köszi a sok választ. Szerencsére még élek, és megkezdodott a kezelésem. Bipoláris zavar és borderline között filóznak a pszichiáter és pszichológusok, tehát nem könnyű a helyzet (főleg mert anyám a hormonoknak és tinédzserkori dolognak tudja be). Még most sem vagyok egy hű de jó állapotban sőt sok ideig nem is leszek, de pár hét után valamennyire feldolgoztam hogy itt vagyok és élek.

2020. szept. 24. 14:32
 14/15 anonim ***** válasza:
100%
Na szió. Ez tökre jó hír. Remélem előbb utóbb meglátod mindennek az értelmét. Aztán megszereted ezeknek a jó és rossz oldalait együtt értékelni.
2020. szept. 25. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
87%

14 - es vagyok.

Nem nyilatkozhatok mindenki nevében, de én szivesen olvasok tőled helyzet közvetítést.

Hogy halad a kezelés.

Mi a lényege.

Hogy érzed magad. Stb.

2020. szept. 25. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!