Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogyan tudjam elfogadni, hogy...

Hogyan tudjam elfogadni, hogy hasznavehetetlen vagyok?

Figyelt kérdés

Semmiben nem vagyok jó, semmi nem megy. Életemben először 15 évesen dolgoztam, kirúgtak, mert mindent elcsesztem. Árufeltöltőnek is szar voltam. Nem mintha szívesen csináltam volna azt a melót, de túl akartam rajta lenni, mert anyámék azt szerették volna, legyen valami végzettségem.

Leejtettem a dolgokat, sok mindent rossz helyre pakoltam, a nap végén felmosáskor úszott minden, egyszerűen nem tudok figyelni semmire.


Öngyilkossági kísérlet, majd folytatnom kellett, újrajártam azt az osztályt, mint magántanuló. Gyógyszereket akkorra már javában szedtem. Majd megint diákmunka, az 50 méterrel arrébb levő boltban. Ott is ugyanazokat a hibákat követtem el. Szikével kellett kivágni az ásványvizeket a csomagolásból, persze, hogy kilukasztottam az üveget is.


Az egészből az lett, hogy újra öngyilkossági kísérletem volt, majd végleg ''eltiltottak'' a munkától.


Kapok támogatást, pénzügyileg nincs gondja senkinek sem. Ha már a szüleimmel élek, segíteni akarok nekik, amíg dolgoznak. Főzni tanulok már 1 éve, egy rakás zöldség már ki lett öntve, egy egyszerű levest nem tudok megcsinálni, ráadásul hatalmas a felfordulás ilyenkor, még csak összetakarítani sem tudom. Sokat veszekedtem emiatt anyámékkal, azt mondták, ne csináljak inkább semmit.


Magam után igyekszem elpakolni, de abból is csak a baj van. Nemrégiben vettünk egy új hűtőt, már most eltörtem az egyik polcot, a mosogatógépre ráejtettem valami edényt amíg pakolni akartam bele, az pedig behorpadt, sok tányért és poharat törtem össze az elmúlt 3 év alatt, amíg itthon voltam.


Sok vita van emiatt, de ha nem csinálok semmit, akkor meg az a baj. Nekem sem jó, hogy csak vagyok, de egyszerűen képtelen vagyok segíteni.


Semmi nem jön össze, pedig állandóan agyalok, hogy mivel lehetne jobb.

Folyton megkapom a nagyszüleimtől is meg a többi rokontól, hogy egész nap itthon henyélek, semmire nem vagyok hajlandó, és igazuk is van, de minden kudarcba fullad, akármibe kezdek.


Nem adom fel, ma is főztem, csak a kaját csesztem el, de nem törtem össze semmit, ez már félsiker. Jó lenne már valamit alkotni, aminek örülnének a szüleim, de nem megy.


Mit tegyek, hogyan fejlődjek vagy hogyan fogadjam el ezt?


2020. okt. 27. 11:14
 1/8 anonim ***** válasza:

Az orvosok mit mondanak, mitől vagy ilyen?

Lehet, hogy segítene, ha pontos tervet írnál arról, hogy hogyan csinálj meg dolgokat.

2020. okt. 27. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Nem tudják ők sem. Eleinte autizmusra gyanakodtak, aztán mégsem vagyok az...
2020. okt. 27. 12:17
 3/8 anonim ***** válasza:
hát én nem tudom, ezeket ha gyakorolod nem leszel jobb bennük? Vagy hiába gyakorolsz?
2020. okt. 27. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Ha valamit gyakorlok, maximum jobban megjegyzem, de ügyesebb nem leszek.
2020. okt. 27. 12:36
 5/8 anonim ***** válasza:
És nem is tudsz rá figyelni? Hogy figyelve gyakorolod? Hogy vágni kell az üveget, de te figyelsz rá, erősen koncentrálsz, hogy nem az üvegbe, csak a fóliába vágj. Vagy nem tudod irányítani a kezed? Hiába figyelsz belevágsz?
2020. okt. 27. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Ha bonyolultabb dolgot csinálok, például hagymát vágom apróra, és már elég közel van a kés éle az ujjamhoz, akkor nagyon koncentrálok, és jobban sikerül, mint amikor csak répát vágok fel, mert ott hamarabb vágom el az ujjamat. Nehezen tudok figyelni bármire is, pillanatok alatt alábbhagy a koncentrációképességem.


Filmeket is nehezen vagy éppen sehogy sem értem meg.

2020. okt. 27. 12:44
 7/8 anonim ***** válasza:
Nem tudom, hogy mi bajod, azt én nem fogom tudni megmondani, de hátha lehetne akkor ezt a koncentrációs képességed fejleszteni. Például olyannal, hogy nézed a filmet és megállítod közben és elmondod mi volt az utolsó jelenet. És mindig egyre többet mondassz vissza. Vagy esteleg festést gyakorolni vagy rajzolást, az fejleszti a kézügyességed és a koncentrációd is.
2020. okt. 27. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:

Csinálj te egy céget, onnan nem rúghatnak ki, és a munkádat megtalálod fiverr - en. A fiverr egy weboldal, ahol fel tudsz bérelni másokat, hogy csináljanak meg valamit helyetted. Én a programozással kezdtem. Első vevőm 5 eurót ajánlott, a következő 25 eurót és a múlt héten pedig 85 eurót!


Forintban:


5 EUR = 1805 HUF


25 EUR = 9028 HUF


85 EUR = 30698 HUF


Az ember aki a 85 eurót ajánlotta fel, hogy csináljak neki egy videójátékot, NAGYON könnyű feladatokat adott, és szerintem a 85 euró még sok is lenne.


A munkádra rájössz idővel.

2020. nov. 25. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!