Tudom, nyavalygok, de nincs kivel megbeszélnem. Extrém magányról van szó. Hogyan legyek túl ezen?

Ez most csak egy impresszió volt, de látom, ahogy a normális emberek készülődnek a halloween-re(Tudom most eleve vírus van És ez nem is olyan fontos és nem is konkrétan a Halloweenre akarom kihegyezni a dolgot) en pedig 1 mp alatt csak még depressziósabb lettem, mert emlékeztem hogy én még soha nem voltam ilyen bulin, Mert soha nem volt társaságom, akivel elmehetnék. Soha nem volt szülinapi bulim, Mert a mentális problémáim És az élethelyzetem miatt soha nem volt társaságom és barátaim. Az előbb láttam egy hirdetést egy Halloween buliról és egyszerűen magába kerített ez a gondolat. Dolgozni nem mindig tudok, mert az állapotom van hogy nem engedi, és amikor ilyen szakaszban vagyok, szó szerint semmit sem csinálok, csak fekszem, nézem hogy a normális fiatalok élnek És beveszem a nyugtatót az alváshoz. A vírus most pont egy ilyen helyzetet hozott el. Annyi ötletem lenne, hogy miket csinálhatnék, ha lenne korombeli társaságom, de soha az életemben nem volt. Nyilván kapcsolatom sem, nem is lehet. A 20-as éveim végén vagyok és már most úgy érzem hogy elpazaroltam minimum 10 évet az életemből. Gyerekkoromban sokszor egyedül elmentem sétálni, akár órákig ültem egy padon a parkban, hogy ne legyek otthon és hogy a család azt higgye hogy társaságban vagyok. Pedig közben nem volt kit felhívnom, nem volt kivel találkoznom. Inkább egyedül unatkoztam Magamban egy parkban, mint hogy otthon legyek mert már cikinek éreztem. Felnőtként már nem csinálok ilyet, mert nem érdekel hogy mit gondolnak, sokszor az ágyból nem tudok kikelni A depresszió miatt. Sajnos testvérem sincs, ez még rátesz egy lapáttal. Hirtelen felindulásból írom ezt a dolgot ide, lehet 1 perc múlva már megbánom.