Mi lehet ez? Milyen mentalis problema?

Kezdjuk ott, hogy tisztaban vagyok vele, hogy nem itt kellene valaszt keresnem, aki csak azert jott hogy ezt leirja, az legyen szives hagyja ezt most figyelmen kivul. Koszonom.

Szoval nem is tudom hol kezdjem a lenyegi reszet. Nagyjabol 14 eves korom ota kezdodott minden, amikor altalanos iskolabol kozepiskolaba kerultem es teljesen uj kozeg, mindenhol csak ismeretlen emberek, onbizalmam nem vol sok, mindig is csendes fiu voltam, de azert voltak barataim, kozepsuliban viszont mindenki ismeretlen volt. Elorol kellett volna kezdenem mindent, de csendes es zarkozott gyerek leven kellett volna ido, hogy feloldodjak es beilleszkedjek. Erre nem kaptam eselyt kb 1 het sem telt el es mar elkezdtek piszkalni, bantani mind fizikalisan, mind lelkielg.

Persze beszelni nem mertem errol senkinek, se tanarnak, se szuleimnek. Nagyon szegyelltem volna hogy bantanak, ezert csak ugy csinaltam mintha minden rendben lenne, kozben meg kivoltam kizositve. Ha hiszitek ha nem ez ment 6 evig. Nem mertem senkinek sem egy szot sem szolni, folyton ongyilkos gondolatok, bezarkozas szobaba napokig, osszes addigi baratom elvesztese...teljes antiszocialis eletmod. Ez ido alatt anya rak beteg is lett ez meg jobban ratett a lelki bajaimra. Sulira visszaterve, sok bantalmazas kikozosites arra vezetett, hogy sokszor megbuktam, mig nagy neheten elvegeztem egy szakmat, amit utalok.

Az eletem a suli utan nem ugy folytatodott mint minden atlagos fiatalnak ebben az idoszakban, egyetem vagy munka? Nalam ez a felelem idoszaka, felelem attol, hogy nekem ujra emberek koze kell mennem rendszeresen, sokan lustanak hisznek, munkakerulonek, ingyen eloskodonek, aki csak elvezi, hogy a szulei fizetnek mindent. Mikozben a valosag, hogy felek, szornyen felek attol, hogy nekem ujra atkell azokat elnem amiket suliban. Nincs ember akiben megbizok, keptelen vagyok ra, hogy megbizzak barkiben is. Ez a sok problema eleg erdekes lelkiallapotot szul, neha egyket napra teljesen felvagyok dobodva lelkileg. Ugy erzem, hogy nem, nem folytathatom ezt tovabb, hiszen az egesz eletemet elcseszem ezzel. Aztan ra 1 napra meg minden ilyen gondolat elszall es csak az onutalat, az onsajnaltatas veszi at a helyet, persze ez az idoszak nem csak 1 2 napos, mint a pozitiv. Ez jelen van akar hetekig is. Szeretnek parkapcsolatot, szeretnek olyan sok mindent. De annyi gatlas van bennem, annyi fajdalom, annyi lanc ami lekot, ami miatt nem tudok mozdulni csak egy helyben toporzekolok. Neha nagyon komoly duhkitoreseim vannak, ilyenkor bar csak magamra vagyok veszelyes. Utolag visszagondolva mindig zavaro, hogy nem tudom kontrollalni ezeket. Onbizalom hianyom olyan szintu, hogy nehez elkepzelnem,hogy letezik egyaltalan meg egy ember ilyen keves onbizalommal. Alapvetoleg sokak szerint en egy nagyon helyes fiu/ferfi vagyok. Tukorbe nezve egy undormanyt latok. Lanyoknal valo kezdemenyezes teljesen eselytelen, pedig nincsenek nagy elvarasaim, de en nem merek es nem is latom, hogy valaha mernek majd kezdemenyezni. Felek mindentol, de persze kifele meg azt mutatom annak a par embernek aki ismer(csalad) hogy en egy serthetetlen, onbizalommal teli ember vagyok, aztan alig varom hogy bemenjek a szobamba es csak fujtassak par nagyot hogy vegre ujra egyedul. Szorongas, stressz ezek mindennapomat kitoltik. Neha mikor 1 orara nem erzem a gyomorideget, akkor boldogabb vagyok, mar ez jelenti a boldogsagot mikor kicsit elmulik a stressz...

Elnezest a hosszu szovegert, lehetne meg taglalni a problemaimat, nem akarok azert tul hosszu szoveget sem irni, bar igy sem lett rovid. Helyesirasi hibakert es a tagolas hianyaert vagy helytelensegert elnezest kerek. Akinek van barmi nemu velemenye a problemaimrol azt szivesen olvasnam. Koszonom. 22/F