Hogyan lehet elfelejteni hogy mindenki csak bántott?

Anyámmal kezdődött, mert beképzelte hogy én apám jobban szeretem 2 éves koromtól, és mert apám hangoztatta hogy én vagyok a kedvence. Mindig éreztem hogy gyűlöl, csak lenéző hangsúllyal tudott hozzám szólni. Jószívű érzékeny gyerek voltam, de ő nemtudott bennem soha jót látni. Mindig befogadtam a kiscicákat kiskoromtól, akikről gondoskodtam. Mikor a mamám kinevették a testvéreim,mert már nem volt teljesen magánál olyanokat csinált, mérgesen rájuk szóltam hogy ne nevessék ki. Én voltam ébren éjszakánként aggódva, bántalmazza e apám anyámat, és sokat sírtam. De ő nemtudott szeretni soha. Egyszer írtam egy levelet, amin leírtam az érzéseim, anyám csak annyit mondott, ezt apád elől dugd el mert meglátja baj lesz és kiment a szobából. Félénk természetem volt és nagy szégyenérzetem volt apám miatt, aki agresszív volt és mindenki megvetett minket gyerekeket is miatta. Mindig úgy gondoltam, én kevesebbet érek mint mások, mert ilyen szüleim vannak és ilyenek a családi körülményeim (csórók voltunk). Ez miatt sosem volt önbizalmam és másokat értékesebbnek láttam, amiért akárhova kerültem mindenhol megaláztak. Emiatt nem szívesen jártam be, amiért anyám mindig megvert. Látta hogy nagyon be vagyok fordulva, de nem jött oda vigasztalni. Később pár évet 22 éves koromig bódulatban töltöttem hogy lazább legyek, de csak minden rosszabb lett. Volt hogy nem volt hol laknom és olyanhoz mentem akit nem szerettem, és nagyon kifordultam magamból. Utána szinten lakhatás miatt költöztem valakihez, aki bántalmazott és pluszban adósságokba kevert. Nem akartam abba a házba visszamenni, ahol olyan rossz gyerekkorom volt, és ahol gyűlöltek. Most viszont állandóan a bántásaimra gondolok, hogy ki mikor hogyan bántott engem és nehezen tudok ezektől a gondolatoktól megszabadulni.