Hogyan fojthatnám el magamban a bánatot?

Nem akarom hosszan ecsetelni, nem volt jó gyerekkorom. Szegények voltunk, gyakran volt hogy kikötöttek valamit mert nem tudtuk időben befizetni, itthon mindig voltak veszekedések, ajtócsapkodások. Az iskolában mindig én voltam az akit csesztetett mindenki, tehát nemigen volt jó sehol, iskolában is rosszul éreztem magamat meg otthon is. Gyakorlatilag ez azt hozta, hogy pánikbeteg lettem. Ennek iskolás koromba is voltak már jelei (hasi görcsök, szédülés, rosszullét) de most az elmúlt fél évben borzasztóan "leépültem", ha emberek közé/boltba kell menni akkor félek, remeg a kezem, légszomjam van, néha sajnos sírógörcsöm is. Ezek eddig nem voltak, de mostanra egyre rosszabbak, és ez biztos hogy attól van hogy ezeket a dolgokat nem beszéltem ki magamból. Van 2-3 ember akiket jó haveromnak tartok, de velük sem szeretném megbeszélni, új embereket meg nem akarok megismerni mert mindenkiben csak azt látom hogy mivel akar bántani és mivel akar épp kihasználni.

Tudom, hogy ez nem jó, és valahogy változtatni is szerettem volna rajta, de az itthoniak miatt nem tudok. Mindig ha hazajövök, a negatív hangulat vár, és ez akadályoz a javulásom útjában, pedig hosszú idő után végre beláttam hogy ez nem jó. 25 éves férfiként, jogsi és szakma nélkül, egy szál érettségivel dolgozom nehéz fizikai munkát. Elköltözni nem szeretnék, mivel -bármennyire is néha őket okolom- nem szeretném a szüleimet magukra hagyni, és támogatni akarom őket, illetve ezt teszem is.

Pszichológushoz nem szeretnék járni. Tudom, van ingyen is, de nem szeretnék.