Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Lehetett ez a bipoláris zavar...

Lehetett ez a bipoláris zavar kialakulásának oka?

Figyelt kérdés

Azt tudom, hogy a bipoláris zavar inkább genetikai eredetű, épp ezért nem is gyógyítható, csak gyógyszerekkel stabilizálható. De nem tudom, hogy attól függetlenül van-e konkrét kiváltó oka, vagy ez teljesen random van. Tudom, erről inkább egy pszichiátert kéne megkérdeznem, az a biztos, meg is fogom, amint eljutok hozzá, csak addig is érdeklődök.


Kb 4 éve volt az életemben egy fiú, akit én a majdnem exemnek hívok. Nagyon sok dolog arra utal, hogy ő egy nárcisztikus pszichopata, éveken keresztül manipulált és tönkretett. Ami a kérdéshez kapcsolódik, az az, hogy a "kapcsolatunk" is olyan volt, mint a bipoláris zavar (aminek a jeleit kb akkoriban kezdtem el észrevenni magamon), egyszer nagyon fent, egyszer nagyon lent. Egyik nap nagyon aranyos volt velem, bókolt, szépen beszélt, közös programjaink voltak, ahol úgy viselkedtünk egymással, mintha együtt lettünk volna, máskor meg undorítóbbnál undorítóbb dolgokat vágott hozzám és folyamatosan sértegetett, elvette minden önbizalmamat. Ezek a "szakaszok" volt, hogy pár naponta váltották egymást, volt, hogy pár hetente, illetve egy rövid ideig volt, hogy pár havonta.


A kettőnek vajon lehet köze egymáshoz? Ha hülyeség, akkor bocsi, annyira nem értek hozzá.



2021. jún. 18. 16:06
 1/7 anonim ***** válasza:
Te is bipolaris lettél vagy miért mész orvoshoz ?
2021. jún. 19. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Ezt nem igazán értem. Én sajnos az vagyok, kb 4 éve vettem észre magamon a tüneteket, és 1 éve diagnosztizáltak is vele, gyógyszert is szedek rá. Csak eddig nem tehettem meg, hogy magánpszichiáterhez menjek, de most majd fogok.
2021. jún. 19. 14:37
 3/7 anonim ***** válasza:
Es a gyógyszer jó rá?
2021. jún. 19. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Amit elsőnek írtak fel, az nem volt jó a mellékhatások miatt. Aztán sokáig nem szedtem semmit, amit most szedek, azt meg még csak kb 2 hete, szóval egyelőre nem tudok túl sokat mondani róla.
2021. jún. 19. 18:06
 5/7 anonim ***** válasza:
Mit irtak fel ?
2021. jún. 19. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Annó Lamolepet, most Kventiaxot.
2021. jún. 20. 10:28
 7/7 anonim ***** válasza:
A bipoláris zavar kialakulásához szükséges a genetikai hajlam, azonban kiválthatják környezeti hatások is. Jelenleg még nem ismert, hogy pontosan milyen hatások váltják ki, de feltételezhető, hogy a fejlődés során zavart szenved a limbikus rendszer. Krónikus bántalmazás következtében az idegsejtek közötti kapcsolatok megváltozhatnak - ennek nem megyek bele a biokémiai hátterébe - illetve a borderline személyiségzavar is hajlamosít a bipoláris zavar kialakulásához.
2021. júl. 17. 06:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!