Kezdek megőrülni?

Az utóbbi 1 évben valami nincs rendben velem. Betegesen sok időt fordítok a kinézetemre. Óránként 20-30x tükörbe nézek, az autók, kirakatok tükrében is csekkolom magam. Lehet abnormális, de sokszor azért mondok le fontosabb programokat, mert izgulok a kinézetem miatt. Általános suliban 1-2 megszóltak egy kisebb archibám miatt, de azóta sokat változott a fejem, de még mindig azt az esetlen 14 éves srácot látom a tükörben, közben sokszor hallom hogy mennyit változtam a jó irányba. Nos, én ezt nem hiszem el, meg vagyok győződve hogy csak vigasztalnak ezzel. Van egy esti berögződésem, hogy miután hazaérek 200-300 képet lövök magamról minden szögből, mert különben nem tudok aludni sem. Mondjuk szerintem ez még nem annyira durva. Elvileg a valóságban jobban nézek ki mint fotókon, kvázi nem vagyok fotogén. Van, hogy mindenkit sármosabbnak látok magamnál, de van, hogy úgy érzem én vagyok a legjóképűbb. Még az is kiakaszt néha, hogy mindig mást látok a tükörben. Van egy-két ember akire vért izzadva is hasonlítani akarok, sokszor őket látom magam helyett. Egyik nap is fesztiválon megpróbáltam felszedni pár csajt egy éjszakára, nincs jó dumám, de gondoltam valahogy megoldom. Jött egy haverom is, neki több sikere volt. Nem is vágtam miért, hisz neki sincs jó dumája, aztán végül a qrva nagy agyalásban ott lyukadtam ki hogy egy genetikai selejt vagyok, aki ne szaporodjon, ha lehet. El sem tudom képzelni mi pörgött végig az agyamban, de szédültem, izzadtam közbe, és olyan volt mintha álomban lennék. Ezután este elaludtam és mire felébredtem, megint normális volt minden. Reálisan láttam magam, most tényleg magamat a tükörben. Egyszóval lehet az elmém játéka, szóval az agyam dönti el mikor hogy lássam magam, nem tudom objektíven. Amúgy melőtt valaki benyögné h lehet bűnronda vagyok valójában, akkor csak így mellékesen, életem során elég sok csaj próbálkozott nálam, csak én mind visszautasítottam, mert kevesebbnek éreztem magam mindig mindenkinél. Aggaszt, hogy egyre sűrűbben tör rám ez a szédülés, izzadás, néha hallucinálás. Utcán sokszor úgy érzem mindenki engem néz, idősemberekre azt hiszem, hogy veterán nácik, akik nevetnek milyen esetlen vagyok férfi létemre. Haverom szólt, hogy elég ijesztően látszik rajtam, hogy pánikolok nagyobb tömegben. Mondjuk mindig azon vagyok hogy figyeljem ki néz, nem szeretem ha néznek, úgy érzem mintha a legmélyebb gondolataimat is kiaknáznák. De főleg az idősemberek tekintete rémiszt meg, miközben gúnyosan nevetnek. Érdekes módon ha bekerülök egy közösségbe mindenki kedves hozzám, de nekem ez gyanús, nem értem miért ennyire önzetlenek velem szemben. Mikor inkább gonosznak és undoknak kéne lenniük ha reálisan nézzük. Ez rohadtul zavar, bár most ezt így furcsa is leírni. Szerintetek mit akarnak tőlem, amiért egyetlen egy ellenségem sincs?

Újabban kerülöm a lámpákat, nem szeretek állni és várni a zebránál, mivel úgy gondolom hülye pózban állok, vagy hogy az autósok is bámulnak engem, ilyenkor is izzadok, és felgyorsul a szívverésem.......

Tehát inkább kerülök 300m-t, minthogy zebrán gyalogoljak át.

Emiatt sokszor kések, de ezt csaknem hozhatom fel indoknak.

Kb mindennap nap előfordul, hogy 1-2 órába telik míg normális ruhát találok felvenni. Párszor már félúton visszafordultam, hogy átvehessek egy fehér pólót, egy másik fehérpólóra, ami jobb anyagból volt. Emiatt is késtem 2 órát.....

Lehet mindenki tudja milyen fura alak vagyok, ezért akarnak segíteni nekem, de ez egy csapdának tűnik, hisz lehetetlennek érzem, hogy bárki is szeressen/bírjon engem.

Egyébként utcán is elvileg furán megyek, felhúzom a vállaim, nem lóbálom a kezem, hanem mereven a testemhez van simulva.

Vannak dühkitöréseim, mikor apró/spontán dolgok miatt csapkodok, zúzok.

Egyik ilyen mikor ismerősöm vizet ivott és rettentően irritált ahogy a flakont tartja a szájához. Felálltam és belevertem egyet falba, és anyáztam.... Őszintén, én sem értem hogy voltam erre képes, de eléggé meglepődött mindenki.

Egyszer rákérdeztem határozott hangnemben, hogy mégis mi a frászt akarnak tőlem, amiért ilyen jófejek velem, mondtam, hogy kezdek aggódni. Erre csak ijedten néztek, hogy minden okés-e. Ezt sem értettem nagyon.

Foci közben spontám sírógörcsöm lett, mert eszembe jutott, hogy az akváriumi halaknak nem adtam reggel enni és nem köszöntem el a kutyámtól.

Gáznak éreztem volna elmondani többieknek mi miatt zokogtam mint egy 9 éves. Rögtön el is húztam a csíkot, és még hazafele menet elkezdtem szédelegni, és megint mintha egy álomban lennék, olyan furcsa volt a környezet.

Barátaim egyszer szüleimet kérdezgették, hogy nincs e valami bajom fejben. Ez is annyira gáz volt. Ölni akartam, olyan szinten ideges lettem. Félek, hogy tényleg van egy kis problémám, ezért is részleteztem egy kicsit a dolgot.

Remélem semmi szokatlant nem találtok, és megerősítetek, hogy minden rendben van velem, csak egy kicsit vakvágányra tévedtem.

17/f