Nem merem megölni magam, az élet viszont semmi optimizmust nem mutat számomra, mit tegyek?

Én túl komolyan vettem azt amit a szüleim mondanak. Nem jöttem rá arra, hogy mennyi menekülési lehetőség van az életben. Plusz úgy összességében lehetőség.

Nem bíztam magamban, sokszor hittem azt hogy már túl késő ehhez-ahhoz. Rá kell jönni, hogy vannak jó emberek az életben és feléjük kell fordulni.

A közeg megváltoztatása biztos, hogy segítene. De nem tudom ilyen állapotban mennyire lennél képes pl. kollégiumba menni vagy külföldre utazni dolgozni ismerősökkel, barátokkal (ha találsz valakit). Én ennyi évesen, pont a depresszió miatt 0 ambícióval rendelkeztem. Persze a középiskolát addig túl kell élni.

Én talán ott is komolyan vettem amit más gondol. Utólag belegondolva, biztos lett volna ember akivel tudtam volna kommunikálni. Biztos tudtam volna azon változtatni amiben én voltam a hibás.

Egyébként ha akarsz, rám írhatsz levelet bármikor és beszélgethetünk. Kitapasztaltam egy csomó rosszat, nem szeretném ha más is szenvedne. Persze nem vagyok egy pszichológus.

Kedves Kérdező! Olyan tevékenységeket kereshetsz, amelyeket magányosan tudsz csinálni, elmerülhetsz benne, leköt, örömöt ad.

Gondolj arra, hogy hamarosan érettségi, ezután más közösségbe kerülhetsz.

Vannak témák, amelyek valamennyire érdekelnek? Bármilyen téma kapcsán, amelyek érdekelnek, kereshetsz csoportokat, fórumokat, ismerkedhetsz emberekkel, kortársakkal, egy idő után jöhet az élőbeni találkozás is.

Az írásod alapján okos, értelmes srácnak tűnsz. Fogadd meg a pszichológusod tanácsait, és feszegesd kicsit a határaidat.

Minden apró győzelem új löketet fog adni, hogy tovább folytasd. Nekem egyébként az is segített, hogy egyszer teljesen szembe mentem a félelmemmel. Tehát teljesen az ellenkezőjét tettem annak, mint ami biztonságot jelentett volna számomra. Ezután rájöttem, hogy feleslegesen zártam magam a félelmeim börtönébe, és hogy egy életem van, amit nem szorongva, szomorúan akarok leélni.

Szóval gondold át, hogy mi az igazi kérdés:

Egyáltalán nem akarsz élni?

VAGY

ÍGY nem akarsz élni, ahogyan most?

És ha a másodikkal értesz inkább egyet, akkor már csak annyi a dolgod, hogy úgy alakítsd az életed, hogy NEKED jó legyen. Nem másoknak, neked. Mert ez a te életed, elsősorban magadat kell boldoggá tenned. :)

Ha szeretsz olvasni (de akkor is, ha nem), ajánlom ezt a kis könyvet:

[link]

És bármikor írj rám bátran, ha valakivel beszélni szeretnél.

Meghalni nem sokan szeretnének, sőt, szinte senki, csak nem akarnak tovább *így* élni. Nekem ez a gondolat nagyon sokat segített, kicsit aktívabban kezdtem keresni a kiutat - addig nem is fogtam fel, hogy lehetne másképp.

Teljesen begubózni a legtöbb embernek nem jó, aki antiszociális általában a csalódástól fél, de igényelné a társaságot - most hogy mekkora mértékben az változhat, nekem pl több mint elég heti 1-2 alkalommal pár óra, mások meg vannak zavarodva ha nincsenek emberek között minden nap. Antiszociálisnak gondolnak sokan, én is annak tartottam magam, de a helyzet az, hogy azt nem szeretem amilyenek az emberek, nem magukat az embereket.

Azért írom ezt le, mert kicsit az az érzésem, hogy nálad is ez lehet a helyzet - már csak abból kiindulva, hogy megemlíted az internetes barátokat is, de úgy érzed nincsenek ott. Fontos felismerni, hogy mi a probléma valódi forrása, máskülönben nem tudsz megoldást találni rá.

Konkrét választ erre a kérdésre senki nem fog tudni neked adni, de a pszichológus mindenképp nagy segítség, esetleg olvashatsz szakirodalmat is a témában.

Ha beszélgetni, vagy játszani(öregek vagyunk, 30-40 közötti társaság, teljesen rendszertelen időpontokban, de valamit azért mindig összehozunk) van kedved én is itt vagyok.