Hogyan ne érezzem magam ennyire feleslegesnek,és kétségbeesettnek,ha éppen nem tudok mihez kezdeni az adott helyzettel?bővebben lent.

fél éve vagyok túl egy szakításon,bár az túlzás hogy túl vagyok.Édesanyámmal élek,okj-n tanulok,tavaly végeztem gimnáziumban.A szakítás nagyon megviselt.Előtte is voltak depressziós időszakaim,pánikbeteg is vagyok,de a szakítás nagyon megviselt(nem részletezem hogy az miért volt,mert a kérdésem lényege éppen nem ez).De egy hónap után nagy nehezen összeszedtem magam.Dolgozni kezdtem,sulizni,szerettem a munkám,de sajnos csak 3 hónapig vettek fel szövetkezeten keresztül az ünnepi időszakokra,és el kellett jönnöm.Azóta nem kaptam álláslehetőséget a szövetkezettől,de írtam is nekik hogy ahogy van,írják,mert iszonyat normálisak.A főnök teljes munkaidőbe is felvett volna,de mivel nappalisuliba járok,ez így nem lett volna összeegyeztethető.A munka,az,hogy dolgoztam,csökkentette a szorongásaimat.Magabiztos voltam,úgy éreztem jól csinálom amit csinálok,és visszajelzést is kaptam. Azóta, mióta nem dolgozok teljesen kész vagyok.Feleslegesnek érzem magam.És bár keresem görcsösen az állásokat,eddig mindegyikkel valamilyen úton-módon megszívtam,ez volt az első normális munkahelyem.Depis vagyok,ráadásul le is betegedtem,szóval a pörgésből,és abból,hogy mindig volt mit csinálni,lett az,hogy nem tudok mit csinálni.Miért van erz velem? Miért nem tudom elfogadni néha azt is,ha nem történik semmi? Nem tudok egy napnál tovább sem itthon lenni,bűntudatom van ha itthon ülök még akkor is,ha éppen beteg vagyok.Egyszerűen ilyenkor magammal sem vagyok elégedett.Más olyan egyszerűen kezeli ezt,bár nekem is úgy menne..