Bipoláris beteggel hogyan lehet együtt élni?

Édesanyámnak bipoláris zavara van, orvos diagnosztizálta. A helyzet már évtizedek óta fennáll.

Amikor éppen olyan időszaka van, olyanokat mond, hogy miattam depressziós, mert még tanulok 24 évesen (egyetem mellett rendszeresen dolgozok, nyáron is). Aztán, hogy ő meg fog “dogleni“ es én nagy ívben teszek rá. Ha tehetné és visszatekerné az időt, nem szülne meg sem engem sem a bátyámat. Ő csak arra jó, hogy mindig mások szipolyozzák ki őt lelkileg. Mikor mániás időszaka van, rohogo görcsöt kap sokszor és megállás nélkül nevet. Mondani is szokta, hogy nem tudja mi ennyire vicces számára.

A pszichiáter irt ki neki pszichoterapiat, de sosem ment el rá. Valamint gyógyszereket is irt ki neki, de nem szedi őket. Összesen körülbelül 3-4 alkalommal ment vissza az orvoshoz.

Egész életemben ezzel a lelki bántalmazással éltem együtt, éppen amilyen kedve van, olyan itthon a hangulat. Gyerekkoromban volt, hogy fagyasztott hússal vágott fejbe, vagy az utcán hazáig ütött.

Kezdem elhinni, hogy tényleg miattam beteg. Gondolkodom rajta, hogy kiiratkozzak egyetemről, hogy vége legyen ennek a terrornak. Viszont közben tudom, hogy egész életemben bánnám ha megtenném.

Van valaki, aki hasonló helyzetben el/élt valamelyik szülőjével? Mit lehet ezzel kezdeni? Azt nem tehetem meg, hogy elkoltozzek, miközben egyetemre járok, mert a saját önköltséges feleveimre gyujtom a pénzt, ezért dolgozok folyamatosan egyetem mellett. Minden forintot lerakok.