Miért van ennyire megfelelési mániám ?

Az van, hogy a az időnkénti, kisebb megszégyenüléseket senki sem kerülheti el, hiszen mindenki csinál néha bakikat, kerül megalázó vagy kínos helyzetekbe, késik, stb. Viszont szerencsére mindig ott van bennünk a korrekcióra való törekvéd és az önkritika, hogy legközelebb hogyan csináljuk jobban. Neked ez valószínűleg túlműködik egy picit (bár ez még mindig jobb eset, mint amikor valakiből ez a képesség teljesen hiányzik).

Biztos van valamilyen oka annak, amiért ilyen érzékenyen reagálsz a kritikákra, vagy az esetleges hibáidra. Ezt érdemes lenne egy pszichológussal átbeszélni.

Erről a jelenségről készült egy tanulmány, mert a Japánoknál ez amolyan "népbetegségnek" számít.

A legjobb tanulók szoktak a legdepressziósabbak lenni. Tehát ezért látod, hogy a szín ötös kislány az iskolában kap egy négyest, és ott sírja el magát a padban, mire a tanár kijavítja neki inkább 5ösre.

Én ezen gyerekkoromban rendre kiakadtam, mert mindig egy közepes tanuló voltam, de bele se gondoltam sose abba hogy egy ennyire megfelelési kényszeres diák mit érezhet akkor, ha nem sikerül valami 5ösre.

Ahogyan sajnos vannak esetek, hogy egy szín kitűnő tanuló megöli magát. A megfelelési kényszer nem tesz jót a mentális dolgoknak.

Az egyetemen is ismertem ilyen megfelelési kényszeres embereket, hát nem voltak túl boldogok. Én el léhűtöttem az egész időt úgy, hogy lébecoltam, kettecskékkel átcsúsztam a #csakakettes módszerrel, még volt is egy ilyen pólóm, és végig buliztam az egész korszakot. Ahol lehetett skippeltem az órákat, szorgalmi időszakban az arcomat nem nagyon látták a tanárok, és vizsgaidőszakban is kb 1-1 napokat tanultam a vizsgákra, volt hogy buktam, de csúszni nem csúsztam, sikerült egy kb közepes eredményt kisajtolni az egészből a végére, és most van egy igen király állásom.

Az éltanulók meg egész szorgalmi időszakban elérhetetlenek voltak mert folyton magoltak meg könyvtárba jártak, és most egy szintű munkahelyük van velem. Sőt, én jobban keresek.

Ebből nagyon hamar el lehet vándorolni egy kis oktatási rendszer kritikára, viszont ezt most hagyjuk ki, a lényeg, hogy a kettőnk között az a különbség hogy ők a belüket kihajtották és eközben elfelejtettek élni (mert ekkora kőkemény megfelelési kényszer volt bennük) én pedig tisztában voltam a saját határaimmal, és abból hoztam ki a maximumot úgy, hogy közben legyen időm a boldogság keresésére is (milyen angyalian fogalmazok :D)

Én úgy látom, és neked is azt tanácsolom, hogy lehet megérné egy pszichológushoz elmenni 1-2x. Nem kell ahhoz agyamentnek lennie az embernek hogy pszichológushoz menjen, teljesen egészséges emberként is megéri benézni 1-2x, hogy átrágd a belső gondokat.

Ahogy írsz, az embertípusról az ugrik be, hogy nem becsülöd magad eléggé. Tehát amennyire megérdemelnéd. Többre tartod a többieket, azt a nagy bandát ott kint a külvilágban. Viszont gondold csak bele: ki fogja neked megtenni azt hogy téged helyez előtérbe mindenki mással szemben, ha nem te magad? Vannak erre híres mondatok mint hogy "ha valakinek baja van veled, az még mindig csak az ő baja" meg társaik, de érted a lényeget.

Be kell venni azt a bizonyos "leszarom tablettát" egyszer kétszer, amikor szükség van rá. Csak úgy az egészséges mértékig :D

Nem a Magdi néninek éled a saját életedet a buszon, aki most vagy csúnyán néz rád vagy nem, hanem saját magadnak. Egy kis egocentrikusság gyakorlására szólítanálak fel tehát :D

Segíthet neked ebben több dolog. Például a pszichológia, vannak trükkök amik SEGÍTENEK neked a hétköznapokban.

Ilyen például:

- Mindig HÚZD KI MAGAD! De büszkén. Legyen ez az első lépés, figyelj a tartásodra. Az összehúzódó, meghunyászkodó testtartás nem túl menő. Figyelj a kéztartásodra, a testtartásodra, mert ez metakommunikációs elem, ami kihat a viselkedésedre is hosszú távon.

"Hold your head high!"

- Mikor beszélgetsz valakivel, teljes magabiztossággal nézz a szemébe, és ne kapdosd el a tekintetedet ! Nagyon gáz érzés lesz sokáig, de hidd el, segít. Így veled egyenrangúnak jelölöd meg a másik személyt, hiszen ha nem nézel a szemébe, az a kutyáknál is a meghunyászkodás jele, és az ember belsőjére is kihat, a viselkedésedre, mintha az agyad szólna hogy na, nem vagy egyenrangú, ne nézz a szemébe. Fordítsd meg! Nézz a szemébe! És akkor érezni fogod hogy egyenrangú vagy.

- Figyelj a hangszínedre! Ez nagyon bugyután hangozhat, de a hangod magasra válthat, ha beszélsz, és nem vagy magabiztos. DIREKT beszélj mélyebb hangon, de ne nevetségesen mélyen, csak úgy magadhoz képest. Magabiztosságot sugalljon a beszéded.

Ha ezeken változtatsz, hozzák majd magukkal a mentális változást is idővel.

Valamivel hasonló ez, most eszembe jutott, volt egy beszélgetés a neten, a lényege az volt, hogy volt egy régi Ateista értelmiségi, és írt egy vallásos értelmiséginek egy levelet, hogy ő nem tud hinni, nem képes a vallásra, és ez neki fáj. A vallásos értelmiségi ennyit mondott: vedd fel a szentségeket, imádkozzál, járjál templomba és hidd el, előbb utóbb megjön a hit is!!!!

Tehát viselkedj úgy mint aki borzasztóan magabiztos, és előbb-utóbb megjön a magabiztosság is! :)