Kezelt borderline-osok! Nektek hogy sikerül?

Sose tudok és sose tudtam rendesen kommunikálni azokkal, akikkel egy háztartásban élek, "konfliktuskerülés" címszó alatt inkább nem kommunikálok magamból semmit, az állapotommal kapcsolatban félrevezetem őket, és a hiányosságaimat túlkompenzálva jó pár dologgal inkább túlvállalom magam itthon (is), csak hogy a számomra kényesebb esetekben "szó ne érhesse a ház elejét".

Ennek megfelelően egy pár aprócska surlódás után úgy tudok robbanni, hogy azt még egy másik kontinensen is érezni lehet, és az ilyenek után érthető okokból nem néznek jó szemmel rám.

Ennek ellenére a sokadik eset után sem érzem úgy, hogy jobb lenne a helyzet, ha sok dolgot teljesen máshogy csinálnék (meg hát változni se olyan egyszerű, viszont annál szükségszerűbb). Továbbra se látom élhető alternatívának azt, hogy mélyebben belevonjam a lelkivilágom nyomorult működésébe a szűk kis családomat, egyrészt mert megvan nekik is a saját gondjuk, másrészt mert nem tudom az ilyet kezelni, elcseszem és bűntudatom lesz, harmadrészt meg az eddigi próbálkozások is katasztrofálisak voltak.

Az a baj, hogy egyre inkább úgy gondolom: tilos számomra együtt élni bárkivel is, mert alkalmatlan vagyok fáradtan hazatérve megfelelően törődni és foglalkozni azokkal, akik szintén fárdtan és megviselten térnek haza - de, nyílván, hosszú távon ez se járható út.

Viszont bármiféle konfliktustól megőrülök. Egyszerűen menekülök az ilyenektől, mert mindig attól tartok, hogy még jobban elrontok valamit - hiszen mindig én rontok el mindent -, és ezáltal csak még rosszabb helyzetbe hozom a többieket, így sokáig nem is tudok beszélni velük, és utána is inkább csak magamra veszek mindent, ami szintén eléggé kontraproduktív.

Vannak olyanok, akik hasonlókat élnek át, vagy éltek át? Ha igen, ti mit tettetek az ügy érdekében? A válaszotokat előre is köszönöm, ahogy azt is, hogy végigolvastátok ezt a kiírást!