Tényleg soha nem leszek már boldog?

Teljesen beszűkült a világom, csak a gondolataim és az érzéseim vannak, kizártam a külvilágot pedig nem akartam. Mindenkit eltaszitottam magamtol, szintén akaratlanul. Olyannyira egyedül érzem magam hogy arra nincs szó. Magamtól már undorom, minden unalmas és teljes anhedónia. Nem tudom volt e bennem már igazi, valódi öröm mert egyszerűen nem emlékszem rá milyen. Mindennap rámtör a kétségbeesettség és úgy érzem nem birom tovább a fájdalmat.Csak számolom az órákat hogy teljenek. Hogy lehet az, hogy soha semmi rossz nem törént velem az életemben, mégis igy erzek? Érezni szeretném hogy élek de nem megy. Inkább csak szedáljanak le és menjek végig az életen egy ember árnyékaként de szorongás nélkül,ezt kivánom.