Iskolai traumák és emiatt PTSD, fejlődtem valamit? 25L

25 éves lány vagyok, januárban kezdtem meg a terápiát pszichológussal, előtte gyógyszereket szedtem,ami nagyon sokat rontott a helyzetemen. A pszichológusomnak köszönhetően a pszichiáter le akarja rakatni velem a gyógyszereket, és szeretne gyógyultnak nyilvánítani, sőt már le is vett rólam egy betegség diagnózist. Sajnos itt tanácsolták sokan mikor 19 éves voltam, hogy menjek pszichiáterhez. Ez a lépés tönkretette az életemet. De a fél éve tartó terápiának köszönhetően, sikerült a gyógyszerek nagyon nagy részét elhagynom, és sokszor még a boldogság érzése is megszokott találni. Annyira hálás vagyok, hogy végül így alakult az életem, még ha 6 évbe is telt. Viszont nagyon szégyellem, hogy 25 éves létemre az iskolai traumákat nem sikerült még feldolgoznom. Gyakorlatilag a 6 év alatt életképtelen voltam, elbutultam a gyógyszerektől. Annyi nem volt bennem, hogy elmenjek egy pszichológushoz, aki talán segíthetne. Igazából tavaly is volt 3 alkalmam ezzel a pszichológussal. Neki köszönhetem a 2 szakmámat, és a nyelvtudásomat. Eddig kb. csak vesztegettem az időmet, ittam és csak ittam, semmit se csináltam, férjem tartott el. Nem voltak élet céljaim, csak a halált vártam. A mai napokban már rá tudom venni magam, hogy dolgozzak pár órát néha a vállalkozásban. (Férjem nevén van a vállalkozás, így be tudok segíteni). Mellette most csinálom a 3. szakmámat, a nyelvvizsgát is le akarom tenni, mert a tudás az megvan. Tervben van, hogy ha még jobban leszek, akkor a jogsit is megcsinálom. Egyébként a többi 5 év alatt is próbáltam tanulni, de teljesen eredménytelen volt, mindegyik szakmát otthagytam, folyton ittam, vedeltem a gyógyszereket. Önsajnáltatáson kívül semmit se tudok felmutatni az elmúlt 5 évből. Sokszor bánom, hogy érettségis osztályba mentem, és 4 évet elpazaroltam. Pánikroham, depresszió, szorongás és sok fájdalom volt a másik 4 év alatt. Szüleim kényszerítettek arra, hogy előbb érettségi, igazából ebbe nem volt beleszólásom. Az elmúlt 5 évemet csesztem el, és ez nagyon fáj, hogy eddig nem tettem semmit szó szerint.

Ha végre fel tudok mutatni papírokat a tanulmányaimról, ha nem iszom is boldog tudok lenni és leraktam a gyógyszerek nagy részét durvább elvonási tünetek nélkül, az jelentheti azt, hogy a gyógyulás útján vagyok?