Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Elfelejtett gyerekkori traumák...

Elfelejtett gyerekkori traumák "előhivása" lehetséges hipnózis terápiával?

Figyelt kérdés
Arról lenne szó, hogy lehetséges, hogy egész kisgyermek koromban, olyan 4-5 évesen az édesanyám akkori párja molesztált vagy talán meg is erőszakolt. Akkoriban ebből volt is vizsgálat, kihallgatás, viszont végül nagyon hamar lezárták az ügyet és azt állapitották meg, hogy nem történt semmi. Fizikai vizsgálat nem volt, csak pszichológiai. Ez az ember elég sokáig az életünk része volt, de csak nagyon kevés emlékem van róla, azok jó emlékek. Viszont kb. akkortól kezdve, amikor ez történhetett, csendesebb lettem, zárkózottabb, és fiúkkal/férfiakkal sosem tudtam barátkozni, ismerkedni, szorongtam a közelükben. Lett egy nevelőapukám, aki a világ legjobb fej embere, és sose tudtam miért, de őt sem tudtam úgy igazán szeretni. Ezek a szorongásos, bizalmi problémáim a mai napig megmaradtak, és egyre rosszabbnak érzem. Az első párkapcsolatomnak is ezért vetettem véget nemrég nagyon hamar, mert hiába kedveltem a srácot, egyszerűen nem ment, nem tudtam vele lenni, aludni, az intimitásról nem is beszélve. Nem hagy ez az egész nyugodni, és ki szeretném deriteni az igazságot. Tudom, hogy ez ennyi év távlatából nehézkes, de muszáj lenne tudnom, hogy valamit kezdhessek ezekkel a problémáimmal. Azt olvastam, hogy lehetséges, hogy az ilyen traumákat a gyerekkori agy elzárja, hogy ne kelljen megbirkóznia vele. Lehetséges, hogy ezért nem emlékszem rá? Ha igy van, akkor van rá mód, hogy előhozza az agyam ezeket az emlékeket? Olvastam a hipnózisról... ez tényleg működhet?

2022. aug. 11. 02:44
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Hipnózis alatt vissza lehet idézni bizonyos gyerekkori emlékeket, de ebben az állapotban a fantáziák is sokkal erőteljesebbek. Így elég nehéz eldönteni, hogy mi volt valós és mi nem, ami összezavarhat. Érdemesebb a hipnózist inkább traumafeldolgozásra használni.
2022. aug. 11. 03:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
65%
Amit így eltemet az agy, azt pont azért temeti el, mert belebolondulnál, ha előjönne. Csak képzett szakemberekkel (pszichiáter, klinikai szakpszichológus) piszkáld ezt a témát, mert egy kókler több bajt okozhat, mint ami van.
2022. aug. 11. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
#2 Az agy a kisgyerek elől zárja el, nem a felnőtt elől, csak legtöbbször “úgy marad”, míg egy önismereti foglalkozás vagy egy újabb trauma fel nem kavarja. Vannak módszerek, amik elő tudják hívni és egyben a feldolgozásban is segítenek kisebb-nagyobb mértékben.
2022. aug. 18. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
#3: Molesztálás és erőszak merült fel a kérdésben, ezeket a felnőttek sem szokták random önosmereti kurzusokon feldolgozni.
2022. aug. 18. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!