10 év után összefutottam a gimnáziumi egyik bullymmal, 3 percet beszéltünk. órákkal később is görcsben áll a gyomrom és remegek. Mit tehetnék?

Nem szégyen pszichológushoz, coach-hoz fordulni ebben az esetben. Jobb, mint poszttraumás stressz miatt mindenféle testi betegséget összeszedni.

Megtanítana például arra, hogy megtartsad a határaidat, amit a gimi alatt áttörtek mások, és hogy ne érezd szükségét szóba állni azzal, akivel nem akarsz kapcsolatban lenni. Pl. a kézfogás teljesen szükségtelen volt, ez önmagában felzaklathatott. Most is "jó kisfiú" voltál, udvarias, nem is akartad érezni a haragot. De a tested jelzett a remegéssel, hogy bizony ott van az még.

Jó lenne számodra valami csoport, ahol tapasztalnál biztonságos emberi kapcsolatokat, elfogadást, kimondhatnád a haragot és a fájdalmat, amit éreztél a gimi alatt és ami most is visszatér. Ha más lehetőséged nincs, rengeteg előadás, beszélgetés van a neten, vannak önsegítő könyvek, amik segíthetnek szembenézni az érzéseiddel és megoldást is nyújtanak.

Teljesen természetes, hogy ez felzaklatott, más is van így, amikor már azt hiszi, túllépett egy dolgon, de felbukkan valaki, valami, és emlékezteti. Ezzel nem feltétlenül kell szakemberhez futni, de persze lehet, ha úgy érzed.

Attól természetesen nem voltál gyenge jókisfiú, hogy kezet fogtál, udvariasan elbeszelgettel a sráccal, ez a normális, tíz év alatt ráadásul ő is rengeteget változhatott, akor gyenge vokt, csaholt a falkával, azóta erősebb, éretebb lehet, és ha most sértetten és elutasítóan viselkedsz, annak semmi értelme, már nincs is, akinek szól.

Hat évig jártam én is borzalmas légkörű iskolába, állandó volt egymás csesztetése, gúnyolása, amikor iskolát váltottam, azt hittem, álmodom, hogy normális közösség is lehet egy osztály, teljesen természetesnek érzem, hogy ez nyomot hagy az emberben, de szerintem ez most annak is köszönhető, hogy tíz év után váratlanul ért a találkozás, ha mondjuk két hét múlva megint összefutnál valamelyik díszpinttyel, nem hiszem, hogy klyen hevesen reagálnál megint.

A váratlan találkozás utáni stresszreakció következménye.

Azt meg kellene értened, hogy ezek az emberek azóta jó eséllyel teljesen mások, teljesen normálisak is lehetnek. Tudom, mert nekem is volt hasonló tapasztalatom, és a húsz éves osztálytalálkozón értettem meg, hogy ez már régen volt, most már mások lettek, és persze ezek után sem gondolok rájuk túl jó szívvel, de lényegesen nyugodtabb lettem ebben a témában.

Ha neked egyedül nem megy ezt lerendezni magadban, akkor én is javaslom a pszichológust, segíthet.