Ez már evészavar? Segítségre szorulok? 😕

Szerintem nem komoly, hisz egészséges a súlyom, szóval titkolom amíg lehet. Tehát hétköznap nem eszek semmit, vagy épp valamit, hétvégén pedig falásrohamaim vannak amik után persze meghánytatom magam. Ezelőtt csak azzal kompenzáltam, hogy hétköznap nem ettem, 1 hete hányok napi 2-3×. De nem újdonság, a közelmúltban rendszeresen hánytattam magam akár napi 5× is, de aztán abbahagytam, nem volt olyan hosszú időszak. Azelőtt pedig éheztettem magam hosszabb ideig és drasztikusan lefogytam. Persze mostanra már visszahíztam. Nem vagyok sovány, így nagyon szégyelném ha bárkinek is el kellene mondanom, nem tehetem. Borzasztóan szégyellem magam. Én ezt az egészet nem problémaként élem meg, csak tudom, hogy ha így folytatom következményei lesznek, ennyi az egész. Azért is titkolom, mert nem akarom abbahagyni (de ha akarnám se tudnám) és ha elmondanám az orvosomnak ő mindenképp azt akarná, hogy abbahagyjam. Esetleg kórházba küldene ott pedig nem engednének hányni (hát én esküszöm ebbe az esetbe egy zacskóba hánynám ki magam), figyelnének mennyit eszek, figyelnék a súlyomat (ettől még a hideg is kiráz. Én magam nem állok a mérlegre mert rettegek, hogy hízok). Szóval titkolom ameddig lehet. Olyan rossz érzés... Mert tudod olyan, mint a drog. Élvezed de tönkretesz. Nem hagyom abba, mert élvezem, de tudom, hogy káros. Meghalni nem akarok, mert ezt a dolgot folytatni akarom. Életet adott az életemnek. Ha a kórházba nem engednének, hogy hányjak szimplán nem ennék. De az meg még nagyobb szégyen lenne, mert egyáltalán nem vagyok sovány (a bmi-m szerint túlsúlyos se). Úgy döntöttem, hogy elmondom az orvosomnak, de csak akkor ha lefogytam 5 kilót. Addig semmiképp, hisz nagyon nagy szégyen. Szégyellem ezt az egészet. Egy pszichológus a kórházba azt mondta, hogy ez bulímia és könyveket olvastatott velem róla, a következményeiről, stb. De az orvosok viccnek vették az egészet. Azt mondták a szüleimnek, hogy ezzel csak manipulálni akarok, figyelmet kelteni. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Egyszerűen csak nem titkoltam. Az elején azért hogy segítséget kapjak, aztán pedig mert láttam, hogy titkolnom se kell, úgy se veszik komolyan. Tehát azért sem akarom elmondani az orvosomnak, mert nem akarom hogy úgy tűnjön, mintha figyelmet szeretnék, mert ez egyáltalán nincs így. Annyi, hogy nem titkolom előtte, hogy nem tökéletes az evéssel a kapcsolatom, meg múltkor kifejeztem neki mennyire vágyom a hányásra, de azt mondtam, hogy nem csinálom, erre kérdezte hogy de ugye hétköznap rendesen eszek, erre a választ kerültem, nem a kérdésre válaszoltam, utána pedig kérdezte, hogy miért csinálom, azért hogy fogyjak? Mondtam, hogy nem. Tényleg nem azért csinálom. Rettegek a hízástól és persze bármit megadnék azért, hogy ezzel fogyjak, de tudom hogy ez nincs és nem is lesz így. Nyáron az első hónapban nem hánytam, hanem napi 4-5-8 órát a konditeremben töltöttem. A következő hónapban pedig sokat ettem, utána pedig keveset mert óriási bűntudatom volt. Az életemet a bűntudat és a vágy irányítja. Tudom, hogy be kellene fejeznem, ezzel tisztában vagyok, de képtelen vagyok rá, mert teljesen magábaszippantott, élvezem. És miért akarnám abbahagyni az egyetlen dolgot amit élvezek ebben az életben? Ha ez nem lenne csak az öngyilkosságon járna az eszem (2 kísérletem is volt). És nem utolsó sorban úgy érzem, hogy még nem vagyok elég beteg (bár kerülöm ezt a szót, mert úgy érzem, hogy közöm sincs hozzá), még nem vagyok benne elég ideje. Úgy érzem, hogy minél később jönnek rá/szólok annál jobb. Ja és rettegek attól, hogy a szüleim megtudják és evés után nem fognak wc-re engedni. Ebbe az esetbe elmennék hányni egy üzletbe, vagy zacskóba hánynék. A pszichológusomnak múltkor felelőtlenül megmondtam, hogy nem eszek a legegészségesebben és már nagyon megbántam. Nem mondtam meg, hogy hányok de akkor is, basszus miért mondtam el!!!!???? Most fogok menni pénteken hozzá és érzelmileg teljesen el fogom tőle izolálni magam. Legalábbis ami ezt illeti. Megmondom, hogy rájöttem, hogy ez nem jó és abbahagytam. A pszichiáteremhez pedig egy hónap múlva megyek, neki meg sem fogom említeni. Nem emiatt járok egyikhez sem. A múltban addig jutottam, hogy súlyosan sovány voltam és sokáig a menzeszem is elmaradt. Most csak rendszertelen. De nem tulajdonítok neki jelentőséget, hisz mindenki azt mondja, hogy még beállhat. Nem hiszek a pszichológusnak. Mert ő ugye meg van róla győződve, hogy ez bulímia, viszont az orvosok viccnek vesznek és én inkább nekik hiszek. Hisz a bulímia betegség. Én nem vagyok beteg. Kontroll alatt tartom, én döntök felette és én irányítom. Hogy csináljam, hogy hétvékengént ne tűnjön fel a szüleimnek? Mert ők tudják, hogy hánytattam magam a közelmúltban, így még eléggé résen vannak. Arra gondoltam, hogy várok fél órát evés után (együtt eszünk) és "elmegyek zuhanyozni", bekapcsolom a zenét és így esetleg. Ha meghallanának azt mondanám hogy nem tudom mit hallottak és közbe úgy tennék mintha zavarba lennék, így hihetnének azt, hogy maszturbálás közben nyögtem. Vagy azt mondanám, hogy volt valami az ételbe ami nem tetszett a gyomromnak. Vagy hogy túl sokat ettem. Vagy hogy gyomorrontást kaptam, mert előző este túl sokat ettem. Hogy csináljam? Tippek? Légyszi privátba, hisz ebbe mást nem szeretnék támogatni ha esetleg feljön ide és elolvassa, legyen az nagy vagy kicsi. Mennyi ideig csinálhatom még következmények nélkül? Még csak a torkom fáj és dehidratált sem vagyok, állandóan pótlom a folyadékot.

(Egy gimnazista lány)