Mit mond az valakiről, ha magában beszél, pláne hangosan?

Ez biztos, mert ez evidens, de szerintem ennél többet is.

Pl. közeli rokon vendégeim voltak nálam és volt vmi érzelmileg zsúfolt helyzet, vagy nem az adott teendő volt terhelő érzelmileg, hanem egyáltalán a családtagok jelenléte, ugye, és tán indultunk együtt valahova és készülődtem és közben mondtam, hogy mit csinálok, de nem is annyira nekik, mint inkább csak magamnak, mire egyikük meg is kérdezte, hogy máskor is szoktam-e magamban beszélni, én meg mondtam, hogy igen, miért, mit jelent ez? Akkor én most gyagyás vagyok...? De mondta, hogy semmit, csak úgy kérdezte.

Ez már sok éve volt, de azóta is sokszor jut eszembe, mert az emberek többsége tényleg nem beszél magában és persze én sem mindig, tán nem is mindig veszem észre magam, hogy hangosan beszélek.

Egyszer még olyan is történt velem, hogy sport stúdió öltözőjében egyedül voltam intenzív óra után és készülődtem és közben mondtam is, hogy mit hova teszek, talán azért is, hogy ne felejtsem el, hogy mi hol van, és bejött vki, aki meglepődött azon, hogy egyedül vagyok, keresett egy kisgyereket, mert mondta, hogy olyan kedvesen beszéltem magamban, hogy biztos volt benne, hogy egy gyerekhez beszélek, nem hitte el, hogy tényleg nincs ott senki. Amikor meg végül mindent megnézett és tényleg nem talált gyereket, mondta, hogy akkor nagyon kedves vagy magadhoz, ami fontos és jó is!

Szerintem testi vagy lelki túlterheltség esetén történik nálam pl., hogy "kiszöknek" a szavak a számon, mintegy feszültség csillapítóként...

Fura...

Amúgy lehet, hogy sokkal többet beszélek magamban hangosan, mint feltűnik nekem...

Most azért írtam ki a kérdést mégis annyi év elmélkedés után, mert elkaptam egy tekintetet egy piros lámpánál álló autó vezetőjétől, amit tán félre is érthettem akár, de elkezdett esni az eső, én elkezdtem fölöltözni, miközben hulla éhes is voltam, pont vettem vmit enni, de nem volt hova tennem, így feltettem vmi pultra benzinkútnál, amiről azt hittem, hogy pult, de nem az volt, hanem csak fal, úgyhogy a kajám beesett mögé kivehetetlenül, ez persze, hogy szomorú, frusztráló, de sebaj, csak a fele volt, akkor újra levetkőzés, hogy az esővédő alól kivegyem a táskámból a másik felét, hogy megegyem. És tök egyedül voltam ott és az autóban a férfi tán látta, hogy mozog a szám és akkor tűnt csak föl, hogy ja, hogy közben tán magamban beszélek?

Mit mond ez rólam?

Hogy a felnőtt agyam próbálja uralni a frusztrációkkal teli helyzetet, még mielőtt ösztönös kiakadás lenne a hulla fáradtság, kimerültség, fázás, éhség, álmosság, testi és lelki túlterheltség miatt...?

Van más is így, mint én?