Tényleg túl lehet lenni annyira a nárcisztikus bántalmazáson, hogy megtanulsz együtt élni a nárcisztikussal (szülők) vagy csak a no contact, ami meggyógyít?

Pár éve már külön élek a szüleimtől, viszont dokihoz csak pár hónapja járok, hogy feldolgozzam a gyerekkori traumáimat. Eljutottam odáig, hogy már felismerem a nárcisztikus játékokat, bántalmazásokat. Viszont, akár hányszor hazamegyek, meghúzom a határaimat, de nem változik semmi. (Tőlük nem is várom, hogy változzanak. Már elfogadtam a dolgot.) Tudatosítom magamban a dolgot, de még mindig mérgez a légkör. Pénzügyi megfontolásból felvetődött a dolog, hogy átmenetileg, hazaköltözhetnék. Erre az orvosom azt mondta, hogy idővel megtanulom nem felvenni ezeket a dolgokat és nem fog bántani az érzés, ami a légkör miatt van. Én viszont nem érzem - még - ezt. Hiába tudom, amit tudok, de még a lelkem mélyén úgy érzem magam a szüleim közelében, mint régen gyerekként. Megmondom a lényeget, de érzem azt a feszültséget és keserűséget magamban. Nem vonom kétségbe az orvosom tudását, de én úgy érzem, hogy nekem ez nem fog menni. És inkább tengek lengek, mint az, hogy teljesen megreccsenjek.

Mi a tapasztalatotok vagy véleményetek a témában?