Mennyire határozza meg a hangulatodat az, hogy hol élsz?

Érdekes. Van hasonló tapasztalatom, és azt hittem, hogy teljesen bennem van, és szubjektív, de talán mégse...

Nem könnyű ezt szavakba önteni. Szerintem is úgy tűnik, hogy minden helynek más a hangulata. Különösen az országhatároknál feltűnően eltérő. Szerintem az nyomja rá egy helyre a legjobban a bélyegét, hogy akik ott éltek, milyen emberek voltak. Tehát az adott, érző emberektől lesz olyan egy hely, amilyen.

Középsuliban egyszer Erdélybe mentünk kirándulni, és ott teljesen elfogott a melankólia. De ez nem kollektív, trianoni szomorúság volt, hanem úgy éreztem, hogy maga a hely ,,szomorú".

Köv. évben Felvidékre mentünk osztály-kirándulni, az pedig valahogy ,,szűkítő" érzés volt. És mikor végre hazafelé átkeltünk a határon, mintha egy hordónyi ólmot görgettek volna le rólam, úgy megkönnyebbültem. De más hangulata van a Duna-parton ülésnek, és más az erdő járásnak, de ez szerintem a hely jellege miatt van. Tehát a vízpart lelkileg is felfrissít, ha nem is mész fizikailag bele a vízbe, és aki a vízpartra, vagy a hegyekbe megy, az otthagyja az ő boldog, megkönnyebbült érzéseit, és ezt érezni lehet.

Van egy érdekes dolog, amit felfedeztem: ha megáldod az adott helyet, akár többször, akkor jobb lesz ott lenni. Csak annyi, hogy kimondod hangosan.

Én az osztrák határ mellett élek egy gyönyörű kis faluban, szép, gondozott, az anyósom Jász Nagykun Szolnok megyében. Komolyan. Rosszul vagyok ott. Minden kopár, a házak romosak. Ami felújított, annak is mindegy, mert a szomszéd ház szétborul. Mindig gondolok rá, hogy hiába felénk 60 millió egy ház, ott meg 12, ha ingyen adnák sem tudnék ott élni.

Amikor hazaérünk, mégszebbnek latom a falunkat. A szomszédokat is szeretem, a környezetet is szeretem, alig várom hogy onnan eljojjek és hazaérjek. És nem az anyósom miatt, hanem a környezet miatt.