Nagy probléma lesz számomra az életben, ha lemondtam az önképzésről?

Teljesen át tudom érezni a helyzeted, én is a hasonlóan gondolkodom.

Ajánlom ezt az olvasnivalót:

Ernst F. Schumacher: Jó munkát! (1979)

[link]

Ernst F. Schumacher: A kicsi szép (1980)

[link]

Ez az elméleti háttere a problémáknak, ami azóta sokat romlott.

A depresszió és szorongás is sokban környezeti, az egyén feletti okokra vezethető vissza.

Erről szól egy jó könyv Johann Hari: Elveszett kapcsolatok

Valamilyen szakmát kellene kitanulnod, fiúként sokféle lehetőséged van és nincs késő pályát változtatni.

Pl. villanyszerelő, gépi forgácsoló, hegesztő, gépész technikus stb.

Én nem gondolom, hogy nincs értelme ezt meg azt vagy akármit tanulnod! Bármit tanulsz, az téged épít és sosem tudhatod, hogy mikor veszed hasznát! Az viszont igaz, hogy érdemes elmélyedned és belegondolnod abba, hogy milyen szakma lenne neked való és abba érdemes több energiát tenned.

Az szuper jó, ha a nyelvtanulásba is fektetsz energiát, egyébként is, de azért is, mert a környezetváltozás is segíthet a mentális problémáidon felülkerekedni, fizikai távolságot nyerni a szülőhelyedtől, amivel rögtön időbeli távolság is már segíthet, de az is, hogy más kultúrát megismerni, lakóhelyváltással a szerencséd is változhat egy mondás szerint, remélhetőleg jó irányba, azzal együtt, hogy persze egy országváltás magában is elég lelki kihívást ad, de nekem pl. bejött a fizikai távolság a családomtól, messziföldön éreztem elég biztonságos távolságban magam mindentől és mindenkitől ahhoz, hogy leülepedjenek a dolgaim, máshogy lássam a múltam, új emberekkel ismerkedjek meg, egy kevésbé depresszív országban éljek, ahol nem mindenki depressziós, aki körülöttem él kiszívva belőlem a természetes életenergiámat, hanem éppen fordítva: energiát adnak, és nem mellesleg én külföldön jutottam el olyan terápiára is, ami segített azután, hogy én is voltam terápián Magyarországon is depresszió miatt, de én sem éreztem, hogy segítene, pedig én is együttműködő voltam, de nagyon nem nekem való volt a módszer tán csak, vagy tán csak akkor nem voltam kész erre, viszont pár évvel később már más helyen, külföldön nagyon is jót tett a pszichoterápia, és érdemi változást hozott az életembe hál'Istennek, összességében képes vagyok boldog életet élni, tudom, hogy mi szükséges hozzá, azzal együtt, hogy persze a depresszió nem gyógyítható, ám kezelhető, nevelhető, és meg lehet tanulni együtt élni vele úgy, hogy mi uralkodjunk rajta és ne a depresszió rajtunk, pláne ne annyira, hogy aztán ne adj I. még bántsuk is saját magunkat vagy egészen el is vegye az életünket! Bizonyára az is a depresszióm következménye, hogy elköteleződést érzek itt a mentális egészség kategóriában a kérdések pásztázására és tapasztalataim megosztására, mert ha nekem sikerült, akkor másnak is sikerülhet!

Ajánlom mindenkinek, hogy ismerkedjen meg a csönd áldásával, amit én csak nagyon későn ismertem meg, vagy 35 éves korom után, nem sokkal azelőtt, hogy megismertem a tudatos meditáció technikáját is (mindfulness meditáció), amely nagyjából a légzésfigyeléssel egyenlő, hogy csöndben figyelni kell a légzésünket, minden zavaró tényezőt kizárva, képernyőket félretéve-kikapcsolva, telefont lenémítva, mély levegőt venni, és úgy tekinteni a fejünkben lévő káoszra, mintha egy soksávos autópálya szélén ülnénk és néznénk a száguldozó autókat (=a gondolatainkat), amelyek legtöbbje szállít is valamit (érzelmeket), ám egyikre sem pattanunk fel, hogy vele száguldjunk, csak köszönünk nekik bólintással, netán gondolatban. Napi öt-tíz-tizenöt perc minden egyes nap határozottan és bizonyítottan és tapasztalataim szerint is szorongásgátló, a hosszú légzésektől oxigént szállítunk az agyba, amitől felfrissül, és a csendben utána is érhetnek minket olyan életre szóló felismerések, mint pl. milyen szakmát érdemes választani vagy hogyan lehet egészséges párkapcsolatot kialakítani. Alapvetően a hosszú légzés a hosszú élet titka egyébként! :)

Az eredeti kérdésedre a rövid válasz, hogy ideiglenesen nem baj, ha tartasz szünetet, ám hosszútávon ellustul az agyad, ha nem használod, ha nem tanulsz, szóval érdemes minden egyes nap tanulni valamit, még ha kicsit is. Ugyanígy amúgy a testedre is igaz, hogy azzal is érdemes naponta foglalkozni az egészséges táplálkozással, megfelelő folyadékbevitellel (napi két liter folyadék alap, betegség esetén három is, és kávé, fekete tea, alkohol mind folyadékelvonóak, és mint ilyenek, depressziót okoznak, ergo annál több mást kell inni!) és a rendszeres testmozgással (heti háromszor húsz perc közepes intenzitás vagy kétszer intenzív másfél órás testmozgás alatt inaktív a test a depresszió, az elhízás, a cukorbetegség, szívelégtelenség és érbetegségek kockázatát sokszorosára növelve), ami egyébként szorongásoldó és -gátló is. A rendszeres gyaloglás, biciklizés is segít!

Aztán az a bölcs mondás is eszembe jutott az írásodról, hogy az élet a komfortzónán túl kezdődik és ez tényleg igaz: nincs mitől félned! Gondolj arra, hogy hogy tanultál meg járni kisbabaként: jó esetben mindig volt valaki körülötted, aki felsegített és megölelgetett, ha elestél az első lépéseidnél, hát te is így fordulj saját magadhoz bármilyen új képesség megszerzésénél, hiszen senki sem születik úgy, hogy mindenhez értene!

Ne felejtsük el az alvás fontosságát sem, hogy milyen alapvető szükséglet a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, amely kölcsönös hatásban van a depresszióval, azaz sokszor a depresszió nem engedi az embert időben ágyba kerülni, és van az a szintű depresszió és szorongás is, amely nem engedi az embert aludni, de ezen muszáj megtanulni felülkerekedni, hiszen az alváshiány egyenes következménye a depresszió, amin alapvetően a legegyszerűbb segíteni és mindenki saját felelőssége. Pl. elalvás előtt ne képernyőzzünk és ha mégis, akkor is kék fényben és ébresztő jelzővel, hogy most kell lefeküdni ahhoz, hogy kellő óraszámú alvás legyen (7 óra alvás az áltag minimum éjszakánként), hiszen ez a legegyszerűbb oka annak, ha valakinek nincs energiája, hogy nem aludt eleget.

A volt párkapcsolatodat remélem, sikerült meggyászolnod és feldolgoznod ahhoz, hogy tovább tudj lépni, mert különben örökre örlődhetsz miatta, ami igazán kár lenne, ha közben tovább is léphetnél. A távol-keleti bölcsek szerint aki a múltban él, depressziós, aki a jövőben, görcsöl, csak az a boldog, aki a jelenben él. Ha még mindig nem sikerült volna, akkor ajánlom, hogy ismerd meg a gyász öt fázisát, és aszerint haladj, mert akármekkora is a szívfájdalmad, jobbat érdemelsz, amit nem veszel észre addig, amíg az előző után sírsz, szóval muszáj megtanulnod elengedni!

Szeretettel írtam őszintén.