Melankolikus személyiségtípusúak! A ti életetek nem egy folyamatos küzdelem önmagatokkal?

Erre rámhúzták a bipoláris depit.

Szép BNO kódja is van.

Nem!:D

Elfogadom, hogy olyan vagyok amilyen és próbálom a maximumot kihozni magamból. Kamaszkoromban nekem is egy küzdelem volt az életem, de úgy érzem már teljesen kiléptem ebből a korszakból.:)

bármilyen szörnyű is, akkor küzdöttem legkevésbé magammal amikor megjátszottam magam az osztálytársaimmal, mentünk partyzni, jófejeskedtem, lerészegedtem, és totál messze voltam a valódi önmagamtól:\

most meg kb senki sincs akivel jól érzem magam, magány az életem:S

de végülis fel lehet fogni pozitívan egy csomó időm van gitározni

18f

Én is Melankolikus vagyok, de már elfogadtam magam!

Úgy vagyok szép , ahogyan vagyok és senkiért sem fogok megváltozni!

Ha valakinek ez nem tetszik, akkor meg haggyon békén!

Kedves kérdező!

Én is ebbe az embertípusba tartozom. Azt kell, hogy mondjam, hogy igen, eléggé küzdelmes, mivel nem látom meg természetesen és gyorsan a pozitív dolgokat magam körül, a negatívakat meg elég erősen és hosszan érzem. Folyton megy bennem a gyötrődés apró dolgokon. Elég sokat teszek azért, hogy elfogadhassam önmagam, de az ismerőseim, és a környezetemben lévő emberek reakciói rám mindig visszarántanak az egész elejére. Próbálok új kapcsolatokat teremteni, de ugye ez nehezen és akadozva megy, legtöbb esetben nem is sikerül. Ebből kifolyólag elég destruktívan hat rám látni mások sikereit. Eléggé le tud taglózni. Ilyenkor a zene a menedékem.

Na. Tehát a válasz tömören: igen, mindig küzdök magammal és a gondolataimmal.

15/F