Olyan idiótának érzem a belső világomat! Más is így van ezzel? (nem az enyémmel, a sajátjával :D)

Tetszik az utolsónak a hozzáállása.

Ha tényleg ennyire szégyelled a dolgot, írd meg nekünk, hogy mi az? Mármint az, amit egy húszéves lány szégyell magában. Vagy az hogy húszéves lány?

Miért szégyenkezel olyan miatt, amit csak te tudsz? Senki más nem tudja meg a gondolataidat, titkos félelmeidet és vágyaidat.

És honnan tudod, hogy a többiek normálisabb belső világgal rendelkeznek? Honnan tudod mi a normális, ha csak a tiédet ismered?

Ugyanúgy ahogyan te nem árulod el mik ezek, úgy más is megtartja magának az övét. Nincs miért szégyenkezni. Nem tudhatod az én fejemben pl. milyen agyament baromságok vannak! :)

"Olyan idiótának érzem a belső világomat!"

Mindenkié "idióta" ahhoz képest, amilyen "normálisnak" mutatjuk magunkat a munkahelyen vagy az iskolában, sőt, még baráti körben is.

Egy pszichológus vagy pszichiáter azonban tudja, hogy minden embernek rengeteg "furcsa", vagy ahogy mondod, "idióta" gondolata és érzése van. Csak úgy áramlanak a hülyeségek az átlagember fejében. És akkor képzelhetjük, mi zajlik egy Salvador Dalí fejében.

"Még szerencse, hogy nem tudja ezeket rólam senki! Vagy legalábbis nagyon remélem :S"

Szerintem nem nagyon hatna meg senkit, mármint az idősebbeket. Nehogy azt hidd, hogy ezek olyan borzasztó fontos dolgok. (20 éves koromban még én is úgy álltam volna a témához, mint te, mert ilyenkor az embernek nagyon fontos, hogy önmagát "felépítse" mint vonzó személyiséget. Tehát megértem, amit írsz, csak üzenem, hogy kár izgulni emiatt).

Aztán az őrült belső világ egy csomó mindenre jó, van, aki műalkotásokat tud belőle kiemelni stb. De minden ember egyebek mellett azért ember és nem mondjuk robot vagy sétáló könyv, mert produkál időnként furcsa reakciókat. Ha valóban olyanok lennénk, mint amilyen a "polgári" énünk, akkor dögunalmasak lennénk, nem lennénk kreatívak és valószínűleg barátkozni vagy ismerkedni sem lennénk képesek.

"Atyám, én vétkeztem nagyot. Adjon nekem feloldozást"

Mondja az egyszerű szőke nő a gyóntatópapjának.

" No, de édes lányom, legalább nekem áruld el, mit tettél, hogy feloldozhassalak." Nyaggatja páter a szőkét, közben meg majd kitöri a frász a kíváncsiságtól.

Hát atyám, én a lábujjaim közét piszkálgattam az ujjaimmal, aztán azt szagolgattam.