Létezhet olyan, hogy valaki személyisége teljesen elszigetelődik a tudatán belül és azt a személyiségét hiszi valódinak amit használ, de valójában nem az az igazi?

Persze egy személyiség eléggé szerteágazó, bonyolult, nem kézzelfogható és egyszerűen megmagyarázható dolog, de az én problémám mégis ebből indul ki. Konkrétabban: hihetetlen nagy potenciál van bennem, és akivel-akikkel megismerkedtem iskolán kívül azokkal nagyon jól elvagyok, folyton szórakoztató, vibráló szellemi élettel történnek az események, nagyon jókat beszélgetünk stb, de ezek az alkalmak elég ritkák, mikor egyedül vagyok, akkor is nagyon jól elvagyok. A hétköznapi élet során viszont mindez szöges ellentéte valósul meg, nem tudok érdemlegesen kommunikálni senkivel, új emberekkel főként nem, amikor valaki beszélgetést kezdeményez az utcán vagy buszon, folyton azt érzem, hogy bárcsak abbamaradna a kommunikáció, unalmas alaknak tűnök, talán önbizalom hiányosnak is és nem történik velem semmi, de akarom, hogy történjen, viszont az olyan helyzeteket aminek történés lenne a vége, kerülöm.. Mikor elmegyek a barátaimhoz, akik messzebb laknak, történnek dolgok, de ezek az alkalmak nagyon kevésszer vannak.