Miért érzem úgy, hogy pasi nélkül is szép az élet? Normális ez? Hogyan lehetnék újra igazi nő?

Nekem az elrontott, ronda körülmetélésem miatt nincs szex és szintén nyugtatókon élek, nincs nő, ez van

Nem vagy egyedül...

Mondjuk, ahogy én látom, a férfiak hamarabb elanyátlanodnak, a nők jobban bírják az életet (meg tovább is)

"Szerintem mind a ketten váltsunk jegyet egy lakatlan szigetre és valami majd csak lesz."

Erre már én is gondoltam. De beszéljük akkor meg, hogy nehogy ugyanarra a helyre váltsunk jegyet! :)

Hú, az írásod érdekes. Én 24 L vagyok, és én most jutottam erre a döntésre:S. Nekem pszichés problémáim vannak, és asszem, hogy kezd az elmém is összeroppanni. Egyre rosszabbul vagyok. Tényleg szomorú, hogy én ennyi idősen ide jutok. De azért én barátkozom, de most én is férfikerülő vagyok. Szerintem ez életszakasztól függ. Lehet, hogy később kinyílok, ahogy te is. Bár én kétlem, mert nekem olyan a pszichém, hogy én még egy csalódást nem szeretnék átélni, mert ezt se tudom, hogyan dolgozom fel. Oké, voltak kapcsolataim, de sosem voltam szerelmes, ezért visel ez meg.

Pluszban édesanyám eltávozott.

Én most törtem össze. Te már biztosan korábban összetörtél. Na, úgy látom, hogy neked nehezebben megy a felállás, érezem, hogy én is erre a sorsra jutok.

Azt hiszem, hogy nincs varázsige erre, azt hiszem, hogy egyszerűen fel kell állni, és nem nyafogni.

Az uccsó vagyok, na, nem kell megsértődni a nyafogós részen, csak én magamról is tudom, hogy sokat hisztizek, és töprengek olyan dolgokon, amiken nem kéne. És én is egyre több nyugtató szedek, és tudom, hogy mennyire nehéz, és hogy mennyire nem értik meg az emberek.

Én már egyre inkább úgy látom, hogy a kutya ott van elásva, hogy az ember társra vágyik, de ugye fél a sérüléstől, és emiatt nem tud megnyílni. Én se akarok többet.