Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Kb.180 fokban megváltozott az...

Kb.180 fokban megváltozott az emberekhez való viszonyom. Miért lehet ez? Esetleg egy pszichológus tudna segíteni? Lent írok többet. Kérlek titeket, h olyan írjon akivel már előfordult hasonló!

Figyelt kérdés

Középiskolában jól éreztem magam, voltak barátaim, volt egy kialakult baráti köröm, nem voltunk sokan, de jó volt. Bekerültem főiskolára, nagyon szerettem volna beilleszkedni. Azt tudni kell rólam, hogy aliglátó vagyok 4-5%ot látok össz-vissz, az embereket nem ismerem fel csak a hangjuk alapján. Az elején, amikor bekerültem, akkor próbáltam barátkozni úgy, hogy akit megláttam, hogy egyedül van, és ott állt mondjuk az előadó előtt, odamentem hozzá beszélgetni,aztán ez a taktika persze elég gyorsan csődöt mondott, kis idő elteltével már mindenki csoportokban állt, én meg csak annyit láttam, hogy vannak ott emberek, de fogalmam sincs, hogy kik azok, kb. mintha 10 egyforma piros bábut látnál egy kupacban, vagy nem is tudom hogy magyarázzam. A lényeg, hogy nagyon-nagyon sokat voltam egyedül, kicsit több mint egy évig, ahogy álltam mondjuk egy terem vagy az előadó előtt, mindig vártam, és mosolyogtam, hátha valaki akivel egy csoportba vagyok odajön. Haladtak el így előttem az emberek, nem jött oda az első, gondoltam nem baj, majd talán a következő, és csak így ment ez szinte mindig. Pedig egy-két ember konkrétan azt is tudta, h nem ismerem fel, meg amúgy is látszik, hogy mi a szitu. Na a lényeg az az, hogy kb 2-3 hónapja ez a reménykedés teljesen megváltozott, rettegek, hogy nehogy odajöjjön valaki. Bár nem tudom mitől félek, úgy se fog odajönni senki. Ott van a nagy tömeg az előadó előtt, én meg néha úgy érzem, hogy innen most el tudnék futni, bárhol lennék, csak ott nem akarok. Valamelyik órán leült mellém egy lány, szólt hozzám két szót, én meg alapjáraton nagyon barátkozós típus vagyok, úgyhogy elkezdtem beszélni hozzá, de utána meg egész orán olyan szinten zavarban voltam, kb. alig írtam le bármit is abból, amit mondott a tanár, totál nem bírtam odafigyelni. Van pár biztos pont az életemben, az ő társaágukban nem vagyok zavarban, viszont ha ismerősökkel találkozom, akkor jópár esetben van az, hogy azon izgulok, hogy nehogy valami rosszat mondjak, meg hogy nehogy valami olyat mondjak amiről majd a közös ismerőseinkkel beszélni tudnának rólam, meg ilyesmi. Nagyon nem szívesen járok már közösségbe, edig régebben meg az ellenkezője volt teljesen. Próbáltam erőltetni a dolgot mostanában, nem rég volt egy előadás az egyik egyetemen, sajnos ott is összefutottam egy ismerősömmel, egész estés sírás lett a vége... Most vizsgaidőszak van, és annyira hihetetlen ez az egész ami van, itthon vagyok, semmi bajom nincs, viszont iskolaidőben már szombat reggel félek, hogy nem sokára hétfő... Elég sokszor félek vagy ideges vagyok, vagy nem is tudom mi ez, a szivemnél meg a gyomromnál érzem, pedig igazából nincs semmi különlegesebb oka...vagy semmi olyan amire konkrétan azt mondanám, hogy na most emiatt ideges vagyok, persze max. az, hogy már megint iskolába kell mennem. A tanárokk nagyon nagy része kb. vagy úgy viselkedik órán mintha ott sem lennék, vagy a kettes a legjobb jegy, amit kinéznek belőlem, egyedül a matektanszéken kedvesek kb. a tanárok, ott létezik az a szó, h esélyegyenlőség, sehol máshol az egész iskolában, hiába kérem a tanárokat év elején, h segítsenek annyival, hogy mondják hangosan amit írnak a táblára, nem igen érdekli a legtöbbet, meg tudnék még mesélni rengeteget... Nem volt olyan gyakorlat, amin legalább egyszer ne sírtam volna el magam a félévben, csak úgy csendesen persze,de folytak a könnyeim. Vagy a nemtörődömség miatt, vagy a kedves tanár óráján meg amiatt, hogy ő kedves, próbál segíteni, mégis lemaradtam. Kb. mostanában amiatt is nagyon meg kell erőltetnem magam,hogy a közeli barátaimmal tartsam a kapcsolatot normálisan...

Bocsi a regényért, csak annyira szeretnék visszaváltozni,és nem igen tudom, hogy kihez fordulhatnék segítségért.


2012. jan. 12. 17:30
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
ja, meg még annyi, hogy a beilleszkedés érdekében még gólyatáborban is voltam, igazából alap volt, hogy megyek. Hát kb 1 évig sírtam, ahogy megnéztem azt a videót, ami ott készült. Elég borzalmas egy három nap volt, beszéltem az emberekhez, a szobatársaimhoz, meg a csapattársaimhoz, és mintha nem is szóltam volna semmit, meg se hallották basszus. Napközben még egész könnyen megtaláltam a társaimat, mert kék póló volt mindenkin, de este, amikor bulik voltak kint, minden csapattársam ott volt,csak én maradtam kb. bent, pedig a kék csapat mindig együtt volt, csak egy szobatársam sem volt, aki kék lett volna, úgyh nem tudtam velük sem kimenni, úgyh ott sírtam a szobában egyedül esténként. Egyik este volt, hogy kimentem, sétáltam 20 percet abban a sátorban ahol a buli volt, reménykedtem, hogy hátha valaki odakiabálja h babakék és akkor én is tudtam volna menni, de nem. Egyik este valahogy sikerült kikerevednem a csapattársaim közé, már nem emlékszem, arra, hogy az hogy jött össze. AZ az este nagyon jó volt, de a többi, meg a napközben...még a programok úgy ahogy végülis lefoglaltak,de amikor szabadidő volt...hazajöttem olyan hangosan sírtam itthon, hogy szerintem még a szomszédok is hallották. Diákszervhez is akartam csatlakozni, úgy itélték, hogy nem vagyok közéjük való...
2012. jan. 12. 17:39
 2/11 A kérdező kommentje:
egyébként ez az egész alap, hogy elég rendesen megviseli az embert szerintem, de az volt az egyik nagy baj, hogy én rengeteget vártam ettől a főiskolától, tényleg bármit meg tudtam volna adni azért, hogy beilleszkedjek, és pörgős sulis éveim legyenek, legyenek barátaim, stb. és mégis ez lett belőle...
2012. jan. 12. 17:44
 3/11 A kérdező kommentje:
asszem az előbb nem ment el: szval az volt az egyik legnagyobb baj, hogy én nagyon sokat vártam ettől az egésztől, minden vágyam az volt, hogy pörgős sulis éveim legyenek, erre meg ez lett belőle. Ha kevesebbet vártam volna, talán kisebb a koppanás, bár szerintem ez minden normális embert megvisel. Már azon is gondoloztam, hogy sulit váltok, de nincs hozzá bátorságom, mégegy csalódást azt hiszem nem bírnék elviselni már, plusz ebből először ebből kellene kijönnöm.
2012. jan. 12. 17:46
 4/11 bánomisén ***** válasza:

Kérdező, fiú vagy, vagy lány?


Szerintem alapvetően veled van baj. Ne ijedj meg, nem bántani akarlak.

Rosszul kezeled a saját aliglátóságodat.

Az emberek nem fognak maguktól odamenni hozzád, ez a világ nem ilyen. Az emberek el fognak menni melletted. Látók is elmennek egymás mellett, nem kell ahhoz aliglátónak lenni, hogy ignorálják egymást az emberek.


Amikor olvastam a sztorid végén, hogy a gólyatáborban este nem találtad a csoportodat, az jutott eszembe, hogy ha bárkihez odamész, elmondod neki, hogy nagyon rosszul látsz és megkéred, hogy segítsen megtalálni a kékeket, akkor biztosan segített volna és nem sírással telt volna el az idő.


Az, hogy rosszul látsz, nagyon rossz. Viszont ha ezzel a korláttal megtanulsz együtt élni és ezt megfelelően kezelni, akkor viszont ugyanolyan életed lehet, mint a rendesen látóknak.

Neked többször kell segítséget kérned, és ha megteszed, meg is fogod kapni azt a segítséget. Egy idő után pedig lesznek olyanok, akiknek futja majd a figyelméből arra, hogy rád is gondoljanak és akár kérés nélkül is segítsenek ebben-abban.


Biztos, hogy teljesen jó fej vagy, csak most elhúzódtál és ezért nem tudnak az új társaid megismerni. Tehát: igenis, bármikor szükséged van segítségre, merj kérni. Bárkitől. Senki nem fogja azt mondani, hogy nem segít. És ha már így odakeveredsz, ahová menni akartál, mutasd meg, hogy nem kell ahhoz tökéletes látás, hogy valaki kedves és jó fej legyen, vagy akár számítani lehessen rá barátként vagy jó haverként.


Ha pedig valaki odaül melléd és végre elkezdtek beszélgetni, akkor beszélgess vele máskor is. Ha nem látod, hol van, kérdezd meg valakitől és nyugodtan menj oda hozzá.


Szóval a legnagyobb segítség magad számára te lehetsz, én drukkolok neked! :-)

2012. jan. 12. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Miért változtál? Egyértelmű, hogy a kudarcok miatt, hogy nem ment az elején a barátkozás. Nekem sem anno, de a végére jó csapat lett.
2012. jan. 12. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

köszi a válaszotokat.

elsőnek: lány vagyok. Azzal egészen idáig semmi problémám nem volt, hogy nem látok rendesen, mindig mondtam, hogy ha lehetne se szeretnék jobban látni, nekem ez így tökéletes. Az igaz, h mostanában nehezebb elfogadni, de hogy rosszul kezelném ezt a szitut azt én nem annyira gondolom... 600an vagyunk, két alapszaknak az óráit tartják így egybe, ennyi ember között igencsak nehéz megtalálni az embernek a helyét. Dehát mit mondhatnék a többieknek, kit keresek? :) Egy hosszú barna hajú lányt? :)

2012. jan. 12. 18:18
 7/11 A kérdező kommentje:
ja, gólyatábor: este már mindenki úgymond civilben volt, szval levettük azt az egyenpólót...
2012. jan. 12. 18:20
 8/11 bánomisén ***** válasza:

Akkor helyettesítsd a látásodat a névmemóriáddal. Ha valakivel elkezdesz beszélgetni, kérdezd meg a nevét és lehetőleg jegyezd is meg, így nem lesz már nehéz megtalálni.


A csoportodból is jegyezz meg pár nevet, így nagyobb tömegben is el tudod navigáltatni magad hozzájuk.


Neked ilyen dolgokkal kell a látásodat pótolni, de legalább klasszul fejlődni fog a memóriád :-)

2012. jan. 12. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Én másként közelíteném meg. Mivel nem akarsz szembe nézni? Meg akarsz vakulni? Mert ez oda vezethet. Minden betegség gyökere a lelki probléma. "amit nem látok, az nincs"
2012. jan. 12. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
2012. jan. 12. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!