Mit tennél, ha az alábbi búcsúlevelet kapnád valakitől, aki nagyon fontos neked?

"Először is, ne haragudj rám. Nem akarlak bántani, nem akarok fájdalmat okozni ezzel a levéllel, de úgy gondoltam, tartozok Neked annyival, hogy megpróbálom megmagyarázni.

Hogy miért.

Azt hitted, jól vagyok már, ugye? Nem hallottad, ahogy kisírom a szemem éjszakánként, vagy, ahogy csapódik az ajtó, mikor kifutok a szobából, hogy ne halld a zokogásom... Nehogy Téged is bántsalak...

Tudod, mi volt a legrosszabb? Hogy tudtam, hogy nem jössz utánam. Hogyha tudnád, se akarnál, mert valaki, aki már darabokra szakadt, nem kell senkinek.

Csak ha ép.

Az meg nem voltam.

Szerettem volna az egész létezésemet, az énemet arra fordítani, hogy másoknak jobb legyen. Adni, mert úgy gondoltam, csak erre vagyok jó.

Tévedtem.

Még erre sem vagyok jó.

Nem kellek.

Senkinek nem kellek, senki nem próbálta meg megakadályozni az elkerülhetetlent, senki nem járt sikerrel. Nem baj.

Az igazi baj, ami a legjobban fáj, az az, hogy kudarcot sem vallott senki.

Ne haragudj rám, hogy nem voltam erősebb.

Hogy feladtam, hogy nem bírtam tovább, hogy nem tudtam Neked tovább támaszt nyújtani. De hiszem, hogy nélkülem is erős leszel.

Leírhatatlanul, elmondhatatlanul szerettelek. Nem tudom kifejezni azt, hogy mit jelentettél számomra. Mikor azt láttam, hogy bántanak, ezerszer annyira fájt nekem, mint Neked. Nem mernék elmenni most, ha nem tudnám, hogy vannak az életedben olyanok, akik boldoggá tehetnek - nélkülem.

Akik pótolhatnak engem.

Köszönök minden egyes percet, amit rám szántál abból a csodás lényből, aki vagy. Remélem tudod, hogy attól, hogy nem vagyok ott melletted, szeretlek, s ha azt érzed, egyedül vagy, gondolj arra, hogy legalább egyvalaki van ebben a fojtó világban, aki akkor is törődik Veled, ha már nem él benne.

Én.

Lehet, hogy egyszer majd elhalványítanak engem az évek, elfelejtesz, de én emlékezni fogok Rád, mindarra, amit kaptam Tőled. Köszönöm.

Vigyázz Magadra - helyettem is!

Légy nagyon boldog!

Szeretlek"