Tudom, hogy nemnormális de mégis mit tegyek?

Hány éves vagy?

Először is próbálj meg segítséget kérni valakitől, ne csak a barátoddal beszéld meg ezt, hanem mondjuk egy felnőttel, az is jó ha elmész egy pszichológushoz(ártani nem fog). Vagy próbálj meg a szüleiddel leülni és beszélni, légy nagyon türelmes, ne hagyd hogy felidegesítsenek(ha elkezdenek ordibálni,akkor csak várd ki míg befejezik), de mindenképp mondd el a véleményed nekik és hogy ez így nagyon nem jó neked. Legyen többszöri beszélgetés ez, egyiknél viheted magaddal a barátodat is, hogy tisztázza magát, vagy te tisztázod őt.

Nem minden család enyhül meg, a konvenciók, nomeg a butaság elég nagy úr tud lenni. Megértem a kérdezőt, nem talál megoldást, de öngyilkosságot én sem javaslom, butaság. A gond ott kezdődik, hogy - főleg ebben a korban - iszonyatosan tudnak ragaszkodni a szülőkhöz, főleg az anyához a csemeték. Igen sok esetben még később, felnőtt korban is. Az emberek többsége pedig miyeln? Igen, önző, s tökéletesen vissza is élnek a helyzettel, amint szülőkké lesznek. Olyanra formálják, nevelik az utódot ahogyan nekik jó, nem 100%-osan az ő előmenetelüket, boldogságukat nézik. Tömegesen előfordul ez. Az is elképzelhető, hogy a szülőknek tapasztalatuknál fogva nagyobb rálátásuk van a szituációra, s lehet, hogy tényleg nem a megfelelő sráccal kezdtél, mert mondjuk kábít vagy olyan életstílusba visz bele, ami nem épp a jövődet szolgálja. Ezt egy 17 éves lány nem feltétlenül tudja felmérni. Nehéz a távolból megiítélni, kevés az információ. Gyakori a probléma a korosztályban. A lehető leghamarabb állj a saját lábamra. Sajnos jómagam is tudom, milyen az, ha makacs egy szülő. Akármit mondhatsz nekik, nem fogják átérezni mit okoznak vagy egyszerűen csak látni. Ők a "csak így tovább" elv mentén fognak haladni, mondván majd betörik a gyerek. Ezt semmiképpen sem szaba engedni, ha nem tudsz leülni velük és megbeszélni mindezt, akkor sajnálat, de nem a legjobb szülőket fogtad ki, sebaj, annál erősebb a késztetés a saját élet beindítására. Szóval nem fogják abbahagyni, ebben ne is reménykedj, kikészülni mégjobban pedig nem akarsz, egyértelmű mit kell tenned.

Ismerem én is a "nem lehet senkivel megbeszélni semmit"-érzést, de ahogy idősebb lettem és egyre többet beszélgettem anyámmal, megvilágosodtam, és rájöttem, hogy neki is lehetnek problémái, és nem azért létezik, hogy csak velem foglalkozzon, ő is törődésre vágyik. Hogy ne az legyen az első lépésed, amint leérettségiztél, hogy kilépj az ajtón és világgá menj, megpróbálhatnál a szüleidhez komolyan és érdeklődve közelíteni. Ha ők ki tudják adni neked magukat, akkor a te problémáid is könnyebben be tudják majd fogadni. Ez az 1-2 év nem olyan sok idő, amit eddig már kibírtál és még ki kell bírnod, utána viszont az egész életed leélheted a szerelmeddel.