Ez (mániákus) depresszió?

Soxor érzem magamon, hogy nincs értelme az életemnek. Ezt általában azzal próbálom leplezni (főleg társaságban), hogy minden idiótaságon röhögök. Szóval ilyen szerencsétlen elmeroggyant csöveseken, mint Bartos Cs. István videói, stb. Sokszor 12-13 éves kiskölöknek érzem magam. Belül viszont teljesen más vagyok.

Tehát egyszer voltam egy jóbarátommal este futni, és percekig azon filóztam, hogy hogy fogok kinézni az utcán ESTE A SÖTÉTBEN, amikor egy lélek sem volt ott rajtunk kívül. Egyszer megálltunk, mert be kellett kötnöm a cipőmet (illetve csak tettettem, nehogy hülyének nézzem a haverom - valójában betuszkoltam a fűzőt a cipőbe) aztán mint valami kis nyuszi, elnyávogtam magam, és azt mondtam könnyes szemmel, kínmosollyal az arcomon, hogy: "Mindegy, egyszer úgyis meghalok..."

És folyton szorongok, félek társaságban. Van 1 kiskutyám, fekete kis tacskókutyus, vele jóban vagyok, ő az igazi lelkitársam, esténként a hátamnak dőlve alszik, azt szeretem, melegít és úgymond a lelkemet is.

Depressziós lennék? Rejtett depresszióm lenne? Vagy csak szimplán butus vagyok? Hogy tudnám kezelni?