Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Csak a szégyent hozom a...

Csak a szégyent hozom a szüleimnek és a helyzetem is kilátástalan. Már többször is gondoltam öngyilkosságra. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Az egész talán még óvodás koromban kezdődött.Nem szerettem odajárni ezért, szinte minden reggel sírtam anyukámnak, hogy ne hagyjon ott. A többiek pedig kinéztek maguk közül, mert ilyen bőgő masinával nem foglalkoztak. Általános iskola alsó tagozatban is kissé magamnak való voltam, egy-két barátom volt, de ők sem voltak igazán azok... akkor még nem ismertem a csicskáztatás fogalmát. Felső tagozatban kezdtek jobban kinézni maguk közül, mert akkor az volt a menő aki drága, márkás cuccokban járt és a legújabb kütyükkel rendelkezett. Én nem, mivel egyrészt nem érdekelt az ilyesmi, másrészt nem tellett rá. Csúfoltak, megaláztak. Pénzt kezdtem lopni otthonról, nem sokat 500-kb 2-3 ezer forintokat, hogy titokban meg tudjak venni néhány drágább cuccot, hátha akkor befogadnak. De nem. A szüleim természetesen kiakadtak, hogy a saját lányuk lop tőlük. Megkérdezték mire kellett nem mondtam el vagy azt hazudtam nem is én vettem el. Ha megtalálták amit vettem azt hazudtam kölcsönbe kaptam. 7. osztályban kezdett eldurvulni a helyzet.Annyira utáltam iskolába járni, hogy folyton lógtam. A szüleim pedig szégyenkeztek miattam, ha esetleg egy ismerős látott a városban vagy valahol iskolaidőben és rákérdezett, hogy mi van velem, hogy nem vagyok iskolában. 8.adikban már annyira durvult a helyzet, hogy meg volt szabva, hogy háromnegyed 8-kor először az osztályfőnöknél majd az igazgatónál kellett megjelennem, hogy tudják bent vagyok-e. Akkor az utolsó órákról mentem el. Abból az lett, hogy minden nap végén az igazgatóhoz kellett mennem és ő felhívta a szüleimet, hogy ott voltam tényleg, sőt volt, hogy nap közben is jött ellenőrizni. Ez is szégyen volt a szüleimnek, mert az igazgató többször is utalást tett rá, hogy nem tudnak rendesen nevelni. A jegyeim viszonylag rendben voltak, mert figyeltem órán, de a szünetekben egyedül ültem és néztem magam elé. Középiskolában első évben javult a helyzetem. Második évben újra ki lettem közösítve, mert jól tanultam. Itt is el kezdtem lógni. Harmadik évben ismét egyedül kellett maradnom, nem voltak barátaim, ott aláztak meg ahol tudtak. Egy fél évig nem jártam be. Ez is szégyen volt szüleimnek. Hiába könyörögtem, hogy vigyenek át másik iskolába mindig az volt a válasz, hogy tudjuk, hogy rossz de végig kell csinálni. Év végén megbuktam és évet kellett ismételnem. Ez is szégyen volt nekik. A távolabbi rokonoknak, ismerősöknek akik nem ismerték az iskola rendszerét azt kellett mondani, hogy azért vagyok még csak 11.edikes, mert 0. osztály is volt. Második 11. ben első félév úgy ahogy tűrhető volt. Kezdtem jóba lenni egy lánnyal, aki kirekesztett volt és gondoltam haverkodom vele, mert tudom milyen neki. Akkor azért néztek ki, mert barátkoztam vele. Újból lógni kezdtem. 12. osztályban első félévben alig jártam be, és mivel addigra már betöltöttem a 18.at választhattam vagy kirúgnak vagy magántanulóként elvégzem a második félévet. Az utóbbit választottam. Persze lett belőle itthon balhé. Ha jött hozzánk valaki, tilos volt kijönni a szobámból. Ha mégis akkor ráfogták, hogy beteg vagyok azért vagyok itthon. Szalagavatóra a szüleim el sem jöttek. Ballagáson tőlük se egy puszit se egy ölelést nem kaptam. Sikeresen letettem az érettségit, egy gratulálok helyett annyit kaptam, hogy látod megérte szenvedni, hogy eljuss idáig. Mert szüleim szemében az akinek nincs érettségije az nem is ember. A szakképzést elkezdtem. 1 hónapig jártam be, de közben jött egy elég jónak tűnő állás ajánlat, ami miatt persze otthagytam az iskolát. Később derült ki, hogy az átképzésért fizetnem kellett volna nem is keveset. Bejelentettem otthon, hogy kiiratkoztam. Abból is nagy kiabálás lett. Azóta itthon vagyok, folyamatosan munkát keresek, de eddig semmi. Szinte minden nap azt hallom, mennyivel jobb lett volna ha leteszem a szakmát meg mikor lesz már munkám és én vagyok a család szégyene. Már gondoltam öngyilkosságra is, hátha akkor nem kell többet szégyenkezniük miattam, de eddig nem tettem meg. Szerintetek mi a megoldás a helyzetemre?

20/l


2013. febr. 7. 16:41
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
Ja és keress egy rendes párt, akivel külön, normális életbe kezdhetsz.
2013. febr. 7. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim válasza:

Hát őszintén sajnálom azt amik történtek veled. Nem is èrtem a családot ahelyett, hogy támogatnának, s őszintén elbeszélgetnének veled, tudomást sem vesznek, vettek a gondjaidról. Szerintem a környezet változzás lenne számodra a legjobb megoldás. Esetleg ha lenne valaki akihez odaköltözhetnél egy rokon vagy barát.

Amúgy én is hasonló helyzetben vagyok, s már azon vagyok, hogy vagy itt hagyom az országot, és külföldön új életet kezdek vagy megölöm magam. Annyira kilátástalan minden.

De fel a fejjel!

2013. febr. 20. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!