Az ha valaki azért érzi magát csúnyának mert gyerekkorában rengetegszer kicsúfolták az normális?

Érthető, de azért a gyermekkori sérelmeken túl kéne tudni lépni. Engem iszonyú sokat csúfoltak, általánosban végig (szemüveg, jó tanuló, nem divatos öltözködés, pattanások, szőrös láb stb.), gimiben javult a helyzet, de még ott is előfordult.

Egyetemen már abbahagyták, és ahogy egyre sikeresebb lettem, rátaláltam a saját stílusomra is, tehát ténylegesen jobban kezdtem kinézni, egyre több elismerő mosolyt és bókot kaptam. Ma csinosnak tartom magam. Nyilván látom, hogy nem vagyok világrengető szépség, de ha a tükörbe nézek, jó érzés tölt el. Jó kiállású, stílusos, szép alakú, egyedi és bájos arcú nőt látok. A párom szépnek tart. Minek mantráznám magamnak, hogy csúnya vagyok? Persze vannak napok, amikor rémesnek érzem a hajam, a bőröm, mindenem, ilyenkor fogok egy bőrradírt és egy lazító fürdőt, felveszem a kedvenc rucim, és elmegyek társaságba, ahol jól érzem magam.