Nem tudom, hogy mondjam el a szüleimnek, hogy mentális betegségem van. Valami tippek?

Pedig a pszichiáter a járható út. Mond el szüleidnek, hogy jártál orvosnál, és a betegségedet ő állapította meg. Kérd meg őket, hogy segítsenek a gyógyulásban, mert egyedül ez nem fog menni. A gyógyszert pedig szedni kell, mert csak rosszabb lesz nélküle. Ne higgyél annak, aki imát, tornát, csokit ajánl helyette. Mennél tovább húzod, annál nehezebb lesz.

Egy volt pánikbeteg.

Keress egy jó pszichiátert, akiben meg tudsz bízni, akit szimpatikusnak találsz és aki odafigyel rád, tehát beszélget is veled, nem csak írja a gyógyszert fél perc után. Ha ez megvan, akkor beszéld meg vele, hogy nem szeretnéd szedni a gyógyszert amíg nem tudnak a szüleid a dologról, mert szeretnéd ha melletted állnának és úgy érzed szükséged van a támogatásukra, ha kijönnek a mellékhatások (az írásodból így jött le, elnézést kérek, ha tévesen "dekódoltam").

Aztán kérd mg szüleidet, hogy a következő alkalommal kísérjenek el a pszichiáterhez, akivel előre beszéld meg, hogy szeretnéd, ha ő magyarázná el a szüleidnek mi a bajod, mert ők nem veszik komolyan a betegséged. Tedd hozzá, hogy a végén próbálja hangsúlyozni azt is, hogy ez nem a világvége, mert lehet azért nem veszik komolyan a szüleid, mert nem bírnák el a terhet, hogy a gyerekük beteg. Pedig lehetne ennél ezerszer súlyosabb is a probléma, csak nincsenek tisztában a dolog orvosi oldalával, ezért is jó, ha a pszichiáter magyarázza el nekik és ő válaszol a kérdéseikre.

Ha ez megtörtént akkor viszont mindenképp kezdjetek terápiába, és keressetek megfelelő gyógyszert, mert ez sajnos tényleg nem olyasmi, hogy a friss levegőtől és egy tábla csokitól elmúlik, ez nem hiszti. De lehet ezzel élni, ne ess kétségbe te sem, csak ez egy göröngyös út megtalálni azt a gyógyszert, ami segít és nincsenek túl erős mellékhatásai. Ha hajlamos vagy beképzelni magadnak a tüneteket vagy felerősíteni, akkor ne olvasd el a betegtájékoztatót, hanem csak figyeld magad. Észre fogod venni, ha valami megváltozott és azt felírod és értékeled egy 5 pontos skálán. Ha 3 vagy az alatti pontszámot ér el, akkor nyugi és bírd ki egy kicsit, mert a kezdeti mellékhatások később elmúlhatnak, nem szabad mindjárt az elején feladni. Természetesen nem árt, ha mindenről tudod értesíteni az orvosod, tehát mondjuk minden másnap felhívhatod 5 percre, hogy elmondd mik a mellékhatások és elmondhassa, hogy szedd-e tovább vagy mi a teendő.

Viszont a komolyabb mellékhatások miatt, vagy ha esetleg olyasmit ír a tájékoztató, hogy mit nem szabad tenned a kezelés alatt nem ártana, ha az orvosod elolvasná neked és ha van ilyen dolog, amiről viszont mindenképp tudnod kell, akkor azt feljegyzed. Ha pl. a szüleid olvassák el neked az nem a legjobb, mert ők olyasmit is halálosan komolynak ítélhetnek meg, ami valójában nem annyira fontos.

Így leírva talán bonyolultnak hangzik, de nem lesz ez az, kitartás!

Ja és készülj fel arra is, hogy a szüleid esetleg nem fogják elfogadni akkor sem, hogy komoly problémával álltok szemben. Sok ember ilyen, sajnos manapság még a legtöbben hisztinek tartják az ilyesmit, nem értik, hogy ez teljesen más.

Egy ismerősöm is sokat küzdött ezzel, a családja mindennek elmondta amiért harmincas nő létére nem tud emberek közé menni, nem tudott dolgozni és mindenhová kocsival kellett vinni, mert nbem mert egyedül utcára lépni. Csak nemrég mondta, hogy végre megértette a családja és milyen nehéz volt ez az út.

De kívánom, hogy nálatok egyszerűbben menjen. Ha viszont mégsem, akkor se add fel, a pszichiáter lehet a támaszod, ő majd segít mindenben, illetve a neten is megpróbálhatsz sorstársakat keresni, akikkel beszélhetsz a problémádról. De ne érezd magad másnak emiatt, te is ugyanolyan ember vagy, mint bárki más. Mindenkinek van valami kis problémája amin dolgoznia kell. Keress valami hobbit, amivel szívesen foglalkozol és megnyugtat, azt már holnap is elkezdheted és legalább ad majd egy kis erőt, hogy elkezdd bevonni a szüleidet.