Úgy érzem értelmetlen az életem, mindenki utál és mindenért én vagyok a hibás ki segíthet?

Arra kellett rájönnöm a közelmúltban, hogy senki nem szeret és max érdekkapcsolatot tart fenn velem azt ha nemkellek eldob vagy simán csak leszar. Akiket a barátomnak hittem azok se foglalkozna velem, arra kellenék nekik, hogy lelki szemetesnek használjanak vagy dicsekedjenek, de a lényeg hogy róluk szóljon minden hogy velem mi van az egy mondat erejéig érdekel és ebből nem kérek. Igazából rájöttem velem az a legnagyobb baj, hogy képtelen vagyok bárkivel kijönni, hosszabb távon képtelen vagyok elviselni bárki társaságát. Szóval valószinüleg ezért is utál mindenki. És ahogy visszagondolok rá, ez egész életemben így volt.

Úgy érzem elegem van mindenkiből, nincs kedvem és nem is akarom senkivel fenntartani semmilyen kapcsolatot. Az a baj, hogy eljutottam egy olyan szintre, hogy semmi, de tényleg semmi és senki nem tud érdekelni, lekötni, boldoggá tenni, csak vagyok, telnek a napok egymás után úgy, hogy annak semmi értelmét nem látom. Ahogy az életemnek sem. Anyagilag mindenem megvan, de csak anyagilag és azt is a szüleim rakták alám. És ez bánt talán a legjobban, hogy semmire nem vittem, amit büszkén fel tudnék mutatni, hogy igen ezt én értem el önállóan büszke vagyok rá+se barátaim se párom.

Voltam orvosnál felírt nyugtatót, voltam pszichológusnál azt mondta ne nyavajogjak ennyit.

Kitől kérhetnék segítséget?