Hogyan tudnék változtatni, hogy ne legyek magamba forduló, szorongó, fesztelenül tudjak beszélgetni az emberekkel és ne pánikoljak be a stresszes helyzetekbe?

Ha problémáim vannak,nem igazán szoktam másokkal megosztani. Kisebb koromban anyukámnak próbáltam elmondani,sőt volt,h kértem ,ne mondja el senkinek, de mindig vissza hallottam apukámtól v. másoktól... Bár lehet,hogy én túlzom el az egészet és tényleg nem szabad megbízni senkiben sem.

A szüleim között gyakori a nézeteltérés,sokszor ordibálnak egymással, amivel nemcsak engem,de magukat is megszégyenítik. Sajnos már bennük is csalódtam párszor,így nem tudom,h mikor hihetek nekik. A ,,barátaimmal" sem tudom annyira megbeszélni ezeket a dolgokat, mert vannak,akikről néha észreveszem,hogy féltékenyek,ha nekem jól megy vagy ,ha nem úgy döntök,ahogy ők elvárják,már meg is haragudnak... Viszont azzal is tisztába vagyok,hogy senki sem tökéletes,így nekem is vannak hibáim, ezért próbálom ezeket a dolgokat elfogadni.

Anyukámon is észreveszem néha,hogy ha próbálok kicsit belekapcsolódni abba a beszélgetésbe,amit ő folytat egy ismerősével, kis idő elteltével próbál ,,elnyomni" ,hogy ő legyen a központba és néha ciki megjegyzéseket is tesz rám, igaz viccesen, de nekem ez akkor is rossz....

Apukám meg ital problémákkal küzd és vele nem is igazán lehet lelki dolgokról beszélni...

Sajnos nehezen illeszkedek be az új közegekbe,mindig bennem van a félsz,hogy kibeszélnek v. kiközösítenek. Erre volt is példa a suliba is,mivel duci csaj voltam és egy kicsit fiús. Próbáltam senkit meg nem bántani,még véletlenül sem, de így is volt,aki belém kötött és piszkált. Mert azt tapasztaltam,hogy minden közösségbe van egy olyan személy,aki másokon vezeti le a feszültséget.

Valamint itthon kiskoromba is mindig leszidtak, még ha házimunkába segíteni szerettem volna akkor is,mivel hogy én nem tudom olyan jól megcsinálni,mint ők. Így később már nem is próbálkoztam, csak ha szóltak,hogy valamiben segítsek. Ez odáig vezetett,hogy most mindenkinek én vagyok a lusta, elkényeztetett csaj,aki semmit sem csinál.... Holott magam körül mindig rendet teszek, csak a házimunkába nem igazán kapcsolódok be,mert úgyis az lesz,h akkor is azt mondja anyu,h nem segítek neki semmiben.

Nagyszüleim és a keresztszüleim már nem élnek, már csak az unokatesóim vannak, de nem mindegyikkel tartjuk a kapcsolatot,de akikkel igen, még velük sem olyan szoros a kapcsolat sajnos..

Azt is egy picit kudarcként élem meg,hogy még nem volt egy normális kapcsolatom sem, pedig 22 éves vagyok. Igaz, talán egy kicsit válogatós vagyok,de ez miatt is már mondták,hogy valószínű nem is a fiúk jönnek be nekem... :s

Kérlek benneteket,hogy segítséget,hogy törhetnék ki ebből a helyzetből?

Tudom,hogy ki kellene mozdulnom és emberek között lennem,de elég sokszor feszélyezve érzem magam közöttük. Ha el is akarok menni szórakozni, néha-néha , azért is össze kell vesznek anyukámmal. Korábban sokkal frusztráltabb voltam,de már egy ideje szered egy stressz oldót és így át tudom vészelni a napokat,bár így sem könnyű.